Vééégre végre összeszedtük az erőnket Pitcsodával, és eljutottunk edzésre. Igazán furcsa volt, nagyon rég jártam ott, és nagyon elszoktam tőle. Viszont nagyon jól ment, de szerintem csak azért, mert nagyon jól ki vannak pihenve az izmaim, és most még bírják. A tervek szerint csütörtökön megyek megint, majd akkor kiderül, hogyan megy. :-) Igazán furcsa dolog történt velem közben. Mivel úgy döntöttem, hogy szép hasam lesz, ezért gondoltam biciglizek 1 jót, hagy apadjon a hájam. Fél erősségen, 10 perc, gondoltam annyi elég lesz. Egész jól ment... kb 6. percig még lazán bírtam is. 9 percnél feladtam, mert éreztem, hogy ez már rossz. Ahogy sétáltam vissza az öltözőbe, le kellett ülnöm, mert éreztem, hogy szarul vagyok. Lényeg, hogy majdnem beájultam. Az volt az érdekes, hogy teljesen megvakultam :-) soha nem volt még ilyen velem. Tudtam, éreztem, hogy nyitva van a szemem, és amikor odanyúltam a kezemmel, azt is éreztem, de mégsem láttam semmit. Nem tudom, hogy a magas vérnyomás miatt volt... vagy a hirtelen sok edzés miatt, lényeg, hogy vagy 5 percig tök feketeség volt körülöttem. Az nagyon tetszett, ahogy visszajött a látásom: mint amikor az ember adót talál a TVn. Előbb kicsit hangyás, és gyorsan kitisztult. Csak nálam színesek voltak a hangyák is. És hosszúkásabbak. :-) Kicsit féltem utána beülni szaunába, mert igy ki tudja mi lesz velem, de szerencsére nem egyedül voltam, és így bátrabb voltam. Gondoltam, ha szarul leszek, majd kijövök. :-) Semmi bajom nem volt tőle, ott is izzadtam 1 jót. Remélem következőleg nem lesz ilyen, mert bár érdekes tapasztalás volt, azért eléggé kellemetlen. Szerencsére senki nem látott meg :-) vagyis asszem. (Lehet hogy igen, mivel éppen semmit nem láttam, nem biztos.) És csütörtökön teljesen erőtlen leszek este, ami azt is jelenti, hogy képtelen leszek bármiféle küzdelemre... amit nem ér kihasználni!!! (tudja, hogy kinek szól ;-) ) A következő új taskok merültek fel mára... ezeket kellene elkezdenem megoldani. (ez már a szokásom lesz, hogy a tasklistámat itt tárolom) - fogorvostól időpont - Japán nyelvtanulásnak utánanézni - Qigongot elkezdeni/folytatni (ma kellene... ma már nagyon) - még valami, ami most nem jut eszembe. De tudom, hogy 4 volt. ^^''
|