Keresés a Zolka blogon
Keresés Google-ön
Részletes keresés beállítások:
  -
ZolkaBlog
Apróságok
Blog [2004. június] / Lustaság
Lustaság 2004.06.?? ??:??
Lusta vagyok azért nem írok. Meg mert nem igazán történik velem semmi.
Meghosszabbítottam a hosszú hétvégémet, és így kicsit tudtam pihenni is. Voltam Kedden Kedvesemnél, ahol nagyon jó volt, és Kedvesem csinosabb mint valaha. :-D (látnotok kellene!) [Kitérő: zokni. 2000 óta élek agglegényéletet, az már 4 év. Első vásárlásaimmal lecseréltem a teljes otthonról hozott "gyerekzokni" állományomat normális zoknikra. Mostanáig bírták, szinte egyszerre ment tönkre az összes. 2 hónap alatt kb 10-12 párat selejteztem le. Emiatt eléggé híjján vagyok zokniknak, és ráfanyalodtam más zoknikra, olyanokra, amiket még nem próbáltam ki. Így került rám a térdzokni nevű dolog, ami a 40-46 ig méretével igazán unverzálisnak tűnhet, de az én lábamon eléggé hülyén fest, amikor a sarka a vádlim közepén figyel :-D. Amikor Kedvesem meglátta rajtam ezt a szépséget, majd lefordult az ágyról a röhögéstől, és hiába védekeztem, hogy csak ez volt otthon... (a társas élet szépségei :-P és meg ne kérdezzétek, hogy milyen helyzet volt az amikor ő ágyon volt, nekem meg látszott a térdzoknim!). A lényeg, amiért ezt az egészet felhoztam, hogy kipróbálta, hogy hogyan festene rajta, mert a Japán lányokon is jól áll a hosszú harisnya. Szóval ha van barátnőtök, akkor vegyetek nekik hosszú zoknit, mert nagyon-nagyon csinos. :-P~~~~~ (al sem hinnétek, mindenképpen kipróbálandó) asszem megalapítom a térdzokni-fétist. Úgyis van már minden fajta. :-D ]
Viszont még tart a kitartásom, voltam edzeni Kedden is, meg ma is. Csak így tovább, vállveregetés, meg minden.
 
Név: Email:
Hozzászólás:

Eddigi hozzászólások
Nojácska 2004.06.05 20:31
Nem is nevettem akkor...most viszont elég hangosoan felkacagtam;-))))))
pitcsoda 2004.06.04 07:54
Hmm... Nem gondoltam, hogy van még férfi akit nem érintett meg a női térdzokni (én a csíkos, sokszínűt szeretem) szépsége...
boszi 2004.06.03 20:18
tök jó ez az egész! olvastam sokat! tök jó a kitartásod is! Gratula!

u.i.:nagyon aranyos volt amit a ballagásról írtál! eltörött a mécses! tényleg!
Sko 2004.06.03 19:52
Miert??.. a 40-46 os zokni az tenyleg eleg univerzalis :))) meg nekem is jo :)
Egyebkent le a kalappal a kitartasod elott!!! Csak igy tovabb!!!