Még a LAN alatt néztük meg
ezt a filmet. 3 részes sorozat, a demoja akar lenni egy hosszabbnak; leadják, hogy megnézzék mit reagál rá a közönség, és ha pozitív a visszajelzés, akkor folytatják. Egy rész másfél óra volt, és a folytatás lehetősége miatt valahogy sejtettem, hogy teljes lezárásról nem kell álmodni.
Előljáróban annyit, hogy maga a film hihetetlenül jó, végigizgultam az egészet, nagyon tetszett szinte az egész. A lezárással vannak gondjaim, a sok nyitvahagyott történetszál igen sokat von le az élvezeti értékéből, de még ennek ellenére is nagyon-nagyon ajánlom mindenkinek megnézésre. (én eredeti nyelven láttam, felirat nélkül, de még úgy is hogy néhány mondatot nem értettem is fenomenális)
Néhány szó a történetről, csak úgy kedvcsinálónak (Próbálok minél kevesebb spoilert írni bele, de aki úgy szeretné megnézni, ahogy én is (teljesen tudatlanul, ahogy a legnagyobbat üti), az most hagyja abba az olvasást.).
Az egész történet egy motelszoba, és a belőle származó tárgyak (object-nek hívják őket) körül forog. A tárgyak mindegyike különleges képességekkel rendelkezik, mind változatos, és a tárgy eredeti funkciójával semmi kapcsolata. Minden tárgy elpusztíthatatlan és egyedi, és a különleges képessége is egyedi, néha használhatatlan, néha igen jól használható. Van szemüveg (inhibits combustion), olló (rotates things), fésű (stops time), gyűrű (lowers blood pressure) és még soksok más (az igazán fontosakat nem írtam le :-P)... mind-mind átlagos napi használati tárgy.
A főszereplőnk egy jóképű zsaru, akit egy gyilkosság furcsa színhelyére hívnak ki: két teljesen összeégett hullához. A nyomozás elkezdődik, kezdenek szaporodni a furcsaságok, és a furcsa emberek a színen. A világ viszont csak akkor áll fejre teljesen a főszereplőnk fejében, amikor a gyilkosság egyetlen szemtanúja a karjai között hal meg, és utolsó erejével átadja a Kulcsot.
Legőszintébb véleményem az egész filmről az, hogy szerintem normálisan be kellett volna fejezni és lezárni ezt a történetet, és nem így nyitvahagyni szinte mindent. A befejezés nem elég hogy lyukas, de őszintén szólva gyenge is. Ha az ötlet és a film és a színészek miatt 9-est adnék a filmre, akkor a végét külön kellene osztályoznom, és maximum 5-öst adnék rá (10-es skálán). Egyben az egész erős 7-es, de az eleje (első két rész) miatt mégis ajánlom mindenkinek... Worth to see.