Nemrég azt írtam, hogy semmi nem olcsóbb, mint Magyarországon, úgyhogy nem terveztem semmit venni. Az esküvő után viszont találtam pár dolgot, amit igenis érdemes megvenni, és mivel el lett döntve, hogy nem utazunk amerikán belül nagyobb körútra (amit nagyon sajnálok így utólag, de sajnos elég drága lett volna), ezért rendeltem pár dolgot. Először csak pár CD-t (Sonata Arctica legújabb album, meg régebbiek is, 2 Kamelot album) meg pár régebbi szgépes játékot (Baldur's Gate 2, C&C összes), de utána vérszemet kaptam, és vettem egy új MP3 lejátszót meg egy fényképezőgépet is. Nagyon olcsó volt, mindkettőt kb duplájáért lehetne megvenni kis hazánkban, már ha lehet kapni. Úgyhogy gazdagabb vagyok egy
IAudio 7-tel, és egy
Canon S3 IS-sel.
Mindkettő nagyon állat cucc, rettenetesen tetszenek, az MP3 lejátszó végre hatalmas kapacitású, nem kell folyton törölgetnem róla, a fényképező meg nem xD kártyás, és olyan videót csinál, hogy leesik az állam tőle. Emellet a képei is szépek. Ezzel én le is tudtam a vásárlást az USA-ban, a lányok (kedvesem, édesanyja, stb) viszont még sokat járták az üzleteket és vettek soksok apróságot. Azt már írtam hogy rengeteg bolt van, egymást érik az olyan üzletközpontok, amikbe a WCC 3x beleférne, úgyhogy lehetett keresgélni.
Ide a vásárlások mellé befér még néhány különbség, amit találtam amerika (azon szeglete, ahol én voltam (ezt tessék mindig hozzáérteni),) és magyarország között. Ha majd még eszembe jut pár, akkor írok.
Azt már írtam, hogy a házak nagyok, és inkább szélességében terjeszkednek, mint magasságban... de azt még nem említettem, hogy sokkal sokkal nagyobb divatja van a fából készült házaknak. Azon a környéken a házak 70-80%-a tisztán fából épült. Elsőre nagyon föl sem tűnik, mert azért nagyok ezek is, de furcsa a "fa borítás", és csak később esik le az embernek, hogy az nem díszítő elem, hanem az már tényleg a fal. Amikor viszont eljut a tudatáig, akkor kicsit "fél" bemenni a házba, mert mégiscsak faház, mint az unokatesóm babaháza, amit ha odébbtesz az ember, már akkor összedől, vagy a bunker, amit gyerekkoromban csináltam, és összedőlt egy gyengébb oldalbataszításra. Láttam azért kőházakat is... de erről majd később.
Az 5. sáv. Nagyon jó ötletnek találom, de magyarországon esélytelen lenne bevezetni, mert nincs meg hozzá a megfelelő (közlekedési) kultúra, ahogyan a buszsáv is busz, 400-méter-múlva-jobbra-kanyarodok, politikus, maffiózó és manageryupie sáv nálunk. Tehát, adott egy 2x2 sávos jó forgalmas út. Nálunk mit csinálnak? Kiteszik végig a balrakanyarodni tilos táblát az út teljes hosszában, és néhány kitüntetett kereszteződés kivételével sehol nem tudsz lefordulni, továbbá ha valahol elvéted a lekanyarodást, akkor utazhatsz még pár km-t egy irányba, mire vissza tudsz fordulni. Amerikában a sávpárok között van egy 5. sáv, ami mindenhol a balrakanyarodóknak, és a balról kikanyarodóknak van fönntartva. Nagyon jó ötlet, és mivel mindenki így használja, ezért nagyon effektív. Nincs anyázás mögüled, mert föltartöd a sort, amikor le akarsz fordulni, nincs percekig más irányba menés, mert "itt nem lehet balra kanyarodni", stbstb. Mo-on ha bevezetnék mi lenne? Az összes "szemfüles" és "intuitív" vezető beállna oda és megelőzné az egész sort, a birkák meg beengednék őket a sor elején.
Még rosszabb lenne mint a Buszsávval.
Rendőrök: az amerikaiak félnek tőlük, mint a tűztől. Kérdeztem az őket, találkoztak-e már valaha rendőrrel (pontosabban állítótta-e már meg őket rendőr), de nem. Valahol azért jobb az úgy, egy rendőrnek legyen komoly tekintélye, már a jelenléte is parancsoljon megálljt. Nálunk a rendőrök az egyik legmegvetettebb embercsoport, és ez nincs így jól.
McDonalds: ki kellett próbálni, mert azért ez mégis Amerika, és mindenfélét hallottam már róla, hogy mennyivel nagyobb egy adag, meg hogy ingyen van az üdítő, meg ilyenek. Tehát, akkor az első kézből származó, valódi tapasztalat, hogy milyen a meki odakinn, íme: Valójában nem nagyobbak a burgerek. Pont ugyanakkora mint itthon, az ízük is hasonló, benne van az a mekis utóíz. (nem supersize-t ettem, de lehet hogy olyan már nincs is, nem tudom). Az üdítős urban legendben már több igazság van, de az sem pontos; nem ingyen van, hanem a poharat veszed meg valamennyiért, és annyiszor tölthetsz ahányszor akarsz. Tehát kvázi a 2. pohártól ingyen van.
Könnyen megszokható, és nagyon kényelmes az a hatalmas bizalom, amivel itt az emberek viseletetnek egymás iránt. Semmi gáz, ha nyitva felejted az autót, nem viszi el senki. Van aki direkt lehúzza az ablakot, hogy ne legyen olyan meleg benne, és úgy hagyja itt a parkolóban. Nem gond nyitva tartani a garázst, nem surran be senki, hogy elvigye a szuperspéci fúnyírót, biciklit, meg mindent. A postás ott hagyja az ajtóban a csomagokat, senki nem nyúlja le amit az Amazonról, rendeltél (de a fényképezőgépet sem!) Van még ilyen, magyar szemnek nagyon szokatlanok ezek a dolgok.
A posta egyébként is furcsa volt ott: ha levelet akarsz küldeni, akkor elég kitenned a borítékot a postaládádba, amikor jön a postás, akkor kiveszi és elviszi. A postásoknak kis autójuk van, kicsit hasonlít a páncélozott pénzszállítóautókra, csak sokkal kisebb, és a kormánya a jobb oldalon van. Ezt először nem értettem hogy miért van, pedig egyszerű: a postás gyakran megáll, és kiszáll, és ha jobb oldalon száll ki, akkor nem akadályozza a forgalmat ami mellette megy, és nem is balesetveszélyes. Nagyon jó megoldás, a bal oldalon még ajtót sem láttam azon a kocsin.
Hmmm... mostanra ennyi jut eszembe, majd sorolom még.