Megvolt az első keddi japánórám. Úgy érzem nagyon jó lesz így hetente 2x járni japánra. Jobban rá leszek kényszerítve hogy gyakrabban tanuljak, és jobban is fogunk haladni így. Szóval tetszik. A csoportunkat összevonták egy másikkal... vagyis inkább belecsatoltak egy másik csoport maradékát (2 ember), úgyhogy megint vagyunk 8-an, de ez már nem olyan sok ember. Tőlünk is nagyon sokan lekoptak, habár a másik csoportból származó lánnyal beszélgetve náluk még nagyobb volt a lemorzsolódás. Ez annak is köszönhető, hogy nem volt olyan jó tanáruk mint nekünk... 4 alkalom alatt leadta az egész hiragana-katakana táblát, amit mi még mindig nem fejeztünk be. Nagyon örülök, hogy ebbe a csoportba kerültem. Vettünk új kanjikat is, úgyhogy már 12 kanjit kell tudni. :-) Japán után átbaktattam Zsóhoz, és játszottunk kb fél 2-ig, utána animot néztünk. Licht beajánlott egy Hitchcock-horrorra hasonlító animot, amit elkezdtünk nézni... nagyon jó volt, olyan hangulata van, nem is tudtam utána aludni... úgyhogy letöltöttem én is egy jobbféle animot és azt kezdtem el nézni... megnéztem 4 részt belőle, és lefeküdtem aludni kb reggel 6-kor. Reggel 9 után bírtam csak fölkelni.
|