Csütörtök este megnéztük ezt az animációs csodát is. Kedvesemet nagy nehezen sikerült elinvitálni, és utána azért bevallotta hogy egész jól szórakozott (bár a Verdák szerinte jobb). Nekem viszont kb ugyanolyan élményt nyújtott mind a kettő. A Verdák jobb történettel, forgatókönyvvel és ötlettel dicsekedhet, a Sövényen túl viszont újdonság, nem volt közben "ezt már láttam" érzésem, és maga a törétnet is baromi jó. A poénok többek és jobbak a Verdákban, de itt is leestem a székről vagy 3-4x, úgyhogy ilyen téren sincs a filmmel gond. Ami a legnagyobb plusz a szememben, és ami kiemeli a többi film közül a Sövényen túlt, az egyetlen jelenetnek köszönhető, amikor a mosómedve (a főhős) kifejti véleményét az emberi szokásokról kihegyezve a táplálkozásra. Már azért megéri megnézni a filmet, annyira igaz (nem írom le mit mondott, nézzétek meg :-P). A CG minősége megfelelő, az állatok kidolgozása nagyon jó (sőt, kiváló), a környezet is jó, egyedül az emberek gyengék. A mozgásuk kissé nem emberi (Uncanny walley befigyel), a Final Fantasy 2001-ben mérföldekkel emberibb mozgást és kidolgozást hozott. Azon kívül minden rendben van. Ami viszont kicsit tényleg csalódás a filmmel kapcsolatban, hogy rövid. Feltűnően. Elbírt volna ez a történet még fél órát, és még néhány poént. :-) Megéri megnézni.
|