Egy gyors leltár erejéig visszatérek és leírom, ami az utóbbi kicsittöbbmintegyhét alatt történt velem... Utána megint eltűnök meghatározatlan időre, Ugyanis nem tudom, hogy lesz-e internet, és azt lehet-e olyan személyes dolgokra is használni, mint a blogolás. Tehát... előző hét vasárnap... nem is innen kezdem. Szombaton végre találkozhattam kedvesemmel, és mivel akkorra kérettem ki a kanapét, ezért kanapét is szereltünk (ide vonatkozó postot lásd Nojácska blogjában... nagyon jó volt), majd utána jópasihoz méltón hazakísértem párom, és persze ott is ragadtam nála. Az nem zavart, hogy másnap reggel már indulok síelni, maradtam Vácon. Nojácska rendes volt másnap reggel, nem nézett rám bánatos kutyaszemekkel, és nem próbált (nagyon) ott tartani (még a végén sikerült volna neki), ezért időben el tudtam indulni vissza Pestre, majd a csomagom felkapása után unokatesómékhoz, akik vállalták (mint eddig mindig) hogy szállítanak engem magukkal. Sajnos egyedül, mivel kedvesemet nem sikerült rábeszélnem, hogy velem jöjjön. Pedig elfért volna. Sikerült is kb 1-kor elindulni tőlük (sok egyéb dolog volt még.. na :-) ), és baj nélkül elértünk Weinebenéig helyesebben a helyig, ahol a szállásunk volt. Már útközben is látszott, hogy jó évünk lesz, mert szakadt a hó, és volt soksok hó, és hideg, és hó is volt sok. Kellemes levegő, mint eddig mindig, és finom vacsora várt. Másnap, első síelős nap, végig ömlött a hó, rengeteg hó a pályán, mégtöbb mellette és a fákon, nagyon jól síelhető minden... sajnos a nagyfelvonó nem ment, mivel az ottaniak nem értik meg, hogy ha szakad a hó, és olyan időjárás van, hogy épeszű ember nem síel, a magyarok akkor is síelnek, mert ők azért fizetnek, és az idő telik. Tehát ha fú, ha fagy, magyar ember akkor sem nyugodhat (jajj de rossz). Szóval nagyon jó volt a pálya, és nekem is igazán jól ment, talán lehet azt mondani, hogy jobban mint valaha, de első nap még inkább a visszatanulás volt. Második napon már a hóláncot is föl kellett tenni, mert annyi hó esett az éjszaka. szintén csodás pálya, már a nagyfelvonót is megnyitották, nagyon jó volt, nagyon tetszett. Szerdán már tényleg jobban ment a síelés, mint valaha, akkor már teljesen visszatanultam, gyorsan dinamikusan tudtam mindent csinálni, a legnehezebb pályán is le tudtam jönni mindenféle megakadás nélkül. (és most nem fényezem magam) Azért golyóban még nem, de az még nem is volt cél... majd jövőre ;-) Volt velünk egy új lány (az egyik srác kedvese), aki szintén "első bálozós", azaz most volt először a lábán síléc, a végére nagyon jól megtanult síelni, már a fekete pályán is le tudott jönni elesés nélkül. Szóval kár, hogy kedvesemet nem sikerült rábeszélnem, hogy velem jöjjön. Pedig elfért volna. És tudtak volna tanulni ketten. De hogy folytassam a leírást... csütörtökön reggel már kicsit rosszul voltam, fájt a hasam, meg kicsit szédültem, nem is síeltem azon a napon, és pénteken is otthon kellett nyomnom az ágyat, mert vagy elrontottam a gyomrom, vagy elkapott valami járványos bélvírusanyámkínja. Lényeg, hogy 2 napra ki voltam ütve jól. (és kedvesem nem volt mellettem, hogy boldogítson, amikor jártam a porcelán istennőnhöz imádkozni) Csak ma (szombat) reggelre lettem annyira jól, hogy még a végén síelni tudjak egy kicsit. :- Sajnálom a dolgot nagyon, de ez van. Azért így is csodálatosan szép volt... ennyit még soha nem esett a hó, és a téli Alpok festői képe örök emlék marad. Azért azt sajnálom, hogy kedvesem nem jött el. Pedig lett volna helye. Hazaértem. Jó későn, kb 20:25 volt, amikor benyitottam az ajtón, idebenn érintetlen tányér az asztalon, pont úgy ahogy hagytam, és ahogy számítottam. Fölhívtam kedvesem, de már túl későinek találta, hogy menjek. Negyed 11 lett volna az idő, mire odaérek hozzá, az édesanyja biztos rosszat gondolt volna. Ezért most gyorsan végigfutottam a blogokat, amiket szoktam olvasni, meg gyorsan írok nektek megapostot, aztán mindjárt gyorsan kimosok, meg mivel nincs itthon egy falat kaja sem, ezért gyorsan nem eszem semmit. :-S Lehet hogy magányosságomban játszom egy nagyot a BG2-vel. Úgyis van már egy hónapja is, hogy utoljára hozzá jutottam. Vagy lehet hogy egyszerűen lefexem aludni.
|