Tegnapi napon szépen elérhetetlen volt a blog, de ma már meg lett javítva (The blog is repaired by Pitcsoda. - Angolból passzívot tanulunk. ;-)) Nem tudom mi volt a gond, de semmit nem értem el én sem. Most már back OL, úgyhogy lehet olvasni.
Sikeresen sikerült szokásommá tenni a reggeli novellaolvasást. :-) Mivel eddig soha nem így csináltam, ezért most csak egyszerűen felütöm a könyvet, és az első novellát elolvasom belőle... (mint ahogyan a bibliát is kellene olvasni, ha szeretném)
A lényeg, hogy a mai is nagyon tetszett... (a tegnapi annyira nem, azt le sem írom). Az volt a címe: Irén mama. Nagyon jó története van, arról szól, hogy az író hosszas halasztgatás után elutazik legénykori jó barátjához vidékre, akinek már sok éve ígérgeti hogy meglátogatja. Eddig nem volt kedve, pedig a haverja már feleségül vett egy lányt, és gyermeke is van. Megérkezés után látja hogyan él a barátja: nagyon szép háza van, a gyermeke is egészséges, szép fiúcska. Hanem a felesége nagyon szürke, semmi különleges jó tulajdonsága nincs, igaz rossz sem. Észrevehetetlen, és nagyon nem hasonlít arra az ábrándképre, amelyben fiatal korukban elképzelték jövendő feleségüket. Ebéd után találkozik az író a barátja anyósával, aki egy szikrázó személyiség, kiváló beszélgetőpartner, nagyszerű humorral, és nőies visszafogottsággal... Ő is a hatása alá kerül, és látja, hogy a barátja is tejesen oda van anyósáért... Elutazása után, pár hónappal később, Budapesten találkozik jóbarátjával, és megkérdezi, hogy miért vette el azt a lányt. A barátja elmeséli, hogy vidékre költözése után nem sokkal megismerte Irén mamát, és rövidesen belé is szeretett, de az nem ment hozzá feleségül, ugyanis 17 évvel idősebb, és ez rossz fényt vetne rá, az emberek a szájukra vennék. Így hát szeretők lettek. Nyáron érkezett haza Irén mama lánya, akit férjhez kellett adni, és ez a boldog órák végét jelentette volna... a Barátja nem tudott mást kitalálni, feleségül vette a lányt. (Nézd meg az anyját, vedd el a lányát ;-)) A végén még kiderül, hogy még mindig szeretők...
Úgy vigyorogtam ezután a novella után (Csáth Géza persze sokkal szebben írja le, mint én), mint a fakutya... teljesen magával ragadott. Annyira "gonosz" és mégis olyan jó. Életszerű, érzem belőle a barátja boldogságát, az író megértését, és ez rám is átragad (mármint a boldogság). Tényleg boldog leszek tőle. (Pitcsoda, kösz, ez tényleg jó...)
Viszont tanulni nem volt kedvem... de majd ma. Remélem.