Keresés a Zolka blogon
Keresés Google-ön
Részletes keresés beállítások:
  -
ZolkaBlog
Apróságok
Blog [2006. május] / Hétvége, esküvő, pihi
Hétvége, esküvő, pihi 2006.05.22 11:46
Egész jó hétvégém volt, hetek óta az első, ahol már legalább 8 órát azt csináltam, amit akartam.
Szombat azzal kezdődött, hogy nagy nehezen fölkeltem, és kicsit takarítottam, pakolam, olvastam, utána pedig készültem unokatesóm esküvőjére. Nojácskával 14:20-kor találkoztunk a Nyugatiban, onnan egyenesen unokatesómékhoz mentünk. Kisebb munkák után (Noja névcédulákat írt az asztalokra, én a vőlegény zakóján nyitottam a zsebeket) elindultunk a templomba. A pap (akinek különösen vörös arca volt... magas vérnyomásra gyanaxom, de semmiképp nem egészség) elmondta amit el kellett neki, én is fölolvastam ami az én feladatom volt (és amit már 3x elmondott előtte a pap :-S) (utólag finoman közölte velem hogy halk voltam, pedig szerintem nem is). A templomból átautóztunk a buli színelyére.
Hotel római, szép nagy terem, szép park, rengeteg szúnyog. A buli nekem tetszett, volt menyasszonytánc, meg vonatozás, meg minden, és a vacsora is tök jó volt. Nojácskát jól megforgattam a kacsatánc alatt, és rokiztunk is kicsit, bár el kell ismernem, nagyon megkopott a nemlétező tánctudásunk :-) Megint járni kell!
Körülbelül éjjel 3-ra értünk haza kedvesemmel...
Vasárnap délután 2 körül keltünk. Nojcska 3 előtt lelépett, apámmal hazaküldtem rakat könyvet meg ruhát (benézett hozzám este), én pedig egész este/éjjel évával játszottam. Hajj... nagyon hiányzott már.
 
Név: Email:
Hozzászólás:

Eddigi hozzászólások
p 2006.05.22 14:14
Ezt mindenhol nyomják :) ennek a vége az, hogy "... ezért amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza". Bocs, de valszeg nem pontosan idéztem.
Zolka 2006.05.22 13:04
3 rövid mondat, valami olyasmi volt (Márk 19), hogy A férfi elhagyja atyját és anyját, és a párjával eggyé lesznek, és ettől kezdve már nem 2 ember, hanem egy pár.
robymus 2006.05.22 12:49
Mit kellett felolvasnod?