Kezdem szombattól, az a legtisztább. Szombaton meet volt, gödöllőre ment a csapat. Jól odaértünk, beszélgettünk sokat, szép lassan befutottak a többiek is. Mivel páran nem tudtak eljutni annó a szülinapomra, ezért most adták oda az ajándékukat. Pontosabban Blash most adta ide, kaptam egy bólogatós kutyát az autómba.
A másik ajándékon eldobtam az agyam: kaptam egy Nintendo DS lite-ot. Ez egy olyasmi játékgép, mint a PSP, csak kisebb, kevesebbet tud, de 2 képernyője van és ebből az egyik érintő. Lehet hozzá kapni SD kártya olvasó-t is, és akkor lehet rá tölteni egy rakat játékot, de nekem még nem sikerült olyat beszereznem. Most 2 software-em van hozzá, egy Kanji szótár, meg egy japán-angol szótár. A kanjiszótárban tesztek meg tanítós dolgok is vannak, úgyhogy fogok tudni vele tanulni is. Sajnos odáig még nem jutottam el, hogy sokat nyomogassam, de ami késik nem múlik, sok időm lesz rá.
Ezek után filmeket is néztünk: Gone baby gone, Cashback, és a 3.-ra nem emlékszem. Egyértelműen a Cashback volt a winner, a Gone baby gone-ban pl a főszereplő nője tök felesleges volt.
Hajnalban értünk haza, gyorsan lefeküdtem, és aludtam.
Másnapra kedvesemmel volt megbeszélt találka, jött hozzám, segített bepakolni, órát is vettünk később, voltunk moziban, stb. Együtt voltunk, és ez már a búcsúzás volt, de biztos vagyok benne, hogy ő sokkal jobban átérezte a súlyát mint én, hogy mi is jön. Tényleg nem tudom miért, nekem egyeltalán nem tűnt olyan soknak, és hosszúnak, föl sem fogtam, hogy most 1 évre eltávozom, és havonta csak egy rövid időt fogjuk egymást látni.
Másnap reggel az utolsó cuccok becsomagolása is megtörtént, a teljesen teletömött táskába még belenyomtam pár dolgot (túlsúlyos is lett, 20kg helyett 28kg), a kajákat bepakoltuk, szendvicseket elkészítettem... úgyhogy útra készen vártam a taxit. Kedvesem szomorú arca volt az utolsó, amit láttam mikor beültem, biztos hogy neki sokkal jobban fájt ez mint nekem.
Reptér, check-in (túlsúly fizetés), belépés, várakozás a gépre, fölszállás.
Mellettem 2 norvég nő ült, idősebbek; Marita és Björg. Volt már bennük alkohol felszálláskor is, és a repülőn is termeltek rendesen... a végére már mindenkivel flörtöltek akivel lehetett, amikor látták, hogy én nem vagyok vevő rá, akkor a mögöttünk ülő 3 magyar sráccal kezdtek kavarni, úgyhogy nekem kellett fordítani is.
Leszállás, útlevélellenőrzés, csomagfelvétel, jegyvásárlás a Flytoget-re (reptéri gyorsvasút) és 20 perccel később már találkoztam is Istvánnal Oslo Central-on. Szerencsére már nála volt a kulcsom, úgyhogy rögvest mentünk a lakásomra. Nagynehezen megtaláltuk, be is jutottunk... és kicsit negatív az élmény. Nem nagyon, csak kicsit. Először is pici. Szó sincs 2 szobáról, vagy külön hálóról... 1 apró szoba az egész, leválasztva belőle egy pici rész fürdőszobának, és egy pici a mosógépnek. Az egész kisebb mint az én nagyszobám otthon.
Ami a legfurcsább, hogy a lakás a földszinten van, és nincs semmi függöny vagy reluxa... akárki, aki sétál az utcán, teljesen belát. Nem csak annyit, hogy ott egy ember van, hanem gyakorlatilag 3 lépésre sétálnak tőlem az emberek, úgyhogy privacy = 0. (Félek is hogy betörnek, mint a fene. Gondolom ez csak a Pesti beidegződés, de még így sem nagyon lennék meglepődve.)
A szekrények viszont hihetetlen magasak. A legfelső polcot nemhogy nem látom, még csak föl sem érem. Szekrény tetejét még székről sem érném föl... de nincs szék, úgyhogy esélytelen.
Nagyon kevés dugalj van, úgyhogy nem tudom bedugni az összes cuccom, még úgy sem, hogy a TV-t már eltettem a szekrénybe. (úgyhogy egyelőre nincs wifi, csak kábeles net)
Folyt köv...