Annyi mindent kellene csinálnom a hétvégén, hogy le kellett mondanom a hétvégi Vácot. :-( És lehet hogy a jövő hetit is. Nem tudom mikor fogom látni kedvesemet, de szerintem talán jövő hét Vasárnap.
Mit is kellene addig csinálnom: karácsony, amit ilyenkor már nagyon-nagyon nem szeretek, ajándékvásárlás (anyám, nagynéném, keresztapám, kedvesem, és anyósjelöltem ajándékai még hiányoznak, ezek közül keresztapám, kedvesem, és anyósjelölt ajándéka még kitalálásra vár... ez a legrosszabb része :-)
Pitcsoda írt most egy postot, amit elolvasván elgondolkoztam... a mondat valahogy így hangzott, ami beindította az agyamat: "Nem szoktam érteni azokat az embereket, akik saját maguk számára állítanak fel korlátokat és utána panaszkodnak, hogy milyen rossz".
Arra gondoltam, hogy vajon tényleg én állítom föl magam számára a korlátokat? Nem tudom biztosan, eddig én úgy gondoltam, hogy csak elfogadom a mások (társadalom/rokonok/barátok) elvárásait, korlátait. Ha nem fogadom el, akkor az adott kör emberei kivetnek maguk közül, pl, ha pedofil vagyok, akkor a társadalom kivet magából bebörtönöz, őrültnek bélyegez, megöl. Ha a családom korlátait nem fogadom el akkor az vet ki magából: megünepelni a szülinapokat, néha odatolni a képem, kedves lenni, jó képet vágni a kritikákhoz, stb. Persze megtehetem, hogy azt mondom, ez nekem nem kell, viszont akkor nem lesz családom, hazám, barátaim, stb. Ki akar így élni? Döntéshelyzet: elfogadod, és tartozol valahova, amit lehet hogy néha nem szeretsz, de alapvetően mégis, és együtt élsz a hibáival, vagy nem fogadod el, és kilépsz... vagy ha nem lépsz ki kidobnak. Persze minderre lehet azt mondani, hogy "ha igazán szeretnek, akkor a különbözőségemmel együtt is el fognak viselni és szeretni". :-) Ez szép közhely, de nem igaz. Jó példa a társadalomból való kidobásra még a kultúrális sokk nevű dolog is. Aki még nem hallott erről, ez kb azt jelenti, hogy ha valaki elköltüzik az országból, hogy máshol éljen, mindegy mi miatt, de pl munka, vagy házasság, vagy akármi, akkor be kell illeszkednie egy másik ország időnként igencsak különböző szokásvilágába. Amikor valaki túrista, ez nem észrevehető, hiszen olyankor nem az embereket látod, hanem az országot. De az apróságok, pl az emberek humora, a szokások és udvariassági szabályok, a mindennapi élet ritmusa teljesen más lehet, és ezt nem mindig tudja egy másik kultúrában szocializálódott (jajj de művelt vagyok, LOL) ember megtanulni. Persze nem lehetetlen. Ha valaki nem tudja megtanulni, hogyan kell egy másik ország lakóival együtt élni, akkor szépen elszigetelődik. Nem lesznek barátai, nem lesznek kapcsolatai, senkije sem lesz, a társadalom kiveti magából. Vagy másik példa családból való kivetésre: ha pl én kitalálnám, hogy akkor mostantól vegetariánus leszek, mint ahogy már többször gondolkodtam rajta, akkor a következővel szembesülnék: ha a rokonokhoz utazom, akkor nem tudnának nekem enni adni. Nem értenék meg, hogy miért nem jó az ő ennivalójuk, és miért nem fogadom el tőlük. Biztosan nem szeretem őket. Menne a rábeszélés, a pörölés, és akármilyen okosan, és szeretettel próbálnám elmagyarázni, hogy miért nem eszem olyasmit, rosszul jönnék ki belőle. A vége az lenne, ha nem állok be újra a sorba, hogy nem hívnának családi eseményekre, hiszen ki akarja bámulni a képem, amikor én nem eszem, és ki akarná elviselni, hogy saját kaját viszek. Mi a helyes lépés erre? Vagy beállok a sorba, és lesz családom, vagy nem, és akkor nem. A korlátot ők nem állítanak, de én látom, és inkább engedelmeskedem. Jól gondolkodom?