Kedves naplóm... régen írtam beléd, talán mert elég régen jutottam oda, és kicsit el is felejtettem írni. Kinyitottalak, és konstatáltam, hogy megint nem írtam, nincs mit olvasni, de rossz. Valahogy nem jutott eszembe, hogy nekem kellene írni. Szóval, az volt, hogy karácsonyoltam előbb kedvesemmel, utána apámmal, majd anyámmal, közben kicsit keresztanyámmal is, majd visszajutottam Pestre, és most éppen LANon csücsülök az animos társasággal. A lakásban, ahol vagyunk kikapcsoltál a gázt (nem fizette a tulaj), úgyhogy enyhén hideg van: 4 fok körül... némi villanyfűtéssel sikerül felnyomni a hőfokot 15-17 fok körülre ott ahol vagyunk, de ettől még nem sokkal rózsásabb a helyzet. Kihagytam egy rakat dolgot, pl amikor eljöttem sógorjelölttel segíteni takarítani 23-án, és porszívóval pókhálóztam, vagy azt hogy milyen jól sikerült megszerveznem az utazásomat a szülőkhöz (csak Bp-Szolnok között kellett vonatoznom), és azt is hogy rohadt nehéz csomaggal keltem útra 26-án hogy eljussak Gödöllőre. Kedvesemet nem láttam már nagyon régen, úgyhogy reménykedem abban, hogy Licht jön holnap, és akkor utána való este visszamehetek vele, és láthatom (és kicsit akadályozhatom a tanulásban... persze nem sokat, mert meg van ígérve, hogy ha mindene sikerül, akkor jön hozzám január utolsó hetében, és egy egész hétig boldogít engem (én meg őt), és az fontos hogy meglegyen.) Haladtam sokat az editorral, már csak 1 feature van, amihez hozzá sem fogtam, 2 másik már majdnem kész, úgyhogy rövidesen megy productionbe. :-)
|