Elutazott István, immár teljesen egyedül vagyok. Nagyon furcsa, teljesen idegen, de mégsem rossz, egyelőre jól érzem magam. (Még saját egeret is hoztam be, mert az itteniek nagyon gyengék. Hiába az MX-510 nem office-grade, és aki egyszer megszokja a jót, az nehezen mond le róla.)
Tegnap este, amikor beszélgettem kedvesemmel, eszembe jutott az az igen egyszerű és magától értetődő kérdés, hogy ha Nojácska már végzett előző héten, akkor most miért nem jött ki velem? Ezen mindketten ledöbbentünk, és egyikőnk sem tudja a választ. Nem jutott eszünkbe, pedig annyira egyértelmű lett volna. Nincs dolga, nincs sulija még ezen a héten, mellettem kellene lennie. Jól lehülyéztem magam gondolatban.... (így utólag már tudom miért nem. Mert amikor terveződött az utazásom, akkor még nem lehetett tudni, hogy Nojácska mostanra mindennel végez. Persze ha sokat fizettünk volna a jegyért, biztos jöhetett volna, de ez eszünkbe sem jutott)
Mindezek után elővezettem kedvesemnek, meg még pár embernek is később, hogy 2011-ben menni kellene Japánba. Addig még van 3 év, úgyhogy össze lehet szedni azt a pénzt, amit a 2-3-4 hét alatt amíg kinn lennénk elszórunk. Én kb 6-800ezer Ft-vel számoltam alsó hangon, és jelenlegi árakon, úgyhogy lehet az még 1 millió is mire oda jutunk. Általában mindenki elkezdte sorolni a problémákat, de utána mondtam, hogy azért szólok most, mert így 3 éve van mindenkinek aki akar jönni, hogy félretegyen ennyi pénzt rá. Úgyhogy a hosszútávú tervek megvannak, és be is vannak adva, remélem sikerülni fog megvalósítani őket.
Vettem földieperlekvárt. Előző alkalommal imádtam, nagyon finom cucc, most is az, rá is jártam már.

Tök jó dolgot találtam egyébként a boltban, kenyérszeletelő a neve. Egy nagyobb gép (kb mint egy kerti grillsütő), fölnyitod a tetejét, beleteszed a kiválasztott veknidet, és ő szépen fölszeleteli egyenletes szeletekre. Utána kiveszed, és beleteszed egy zacsiba a fölvágott kenyeredet. Nagyon tetszik, Magyarországon mindig is utáltam a fölszeletelt kenyereket, mert vagy tartós kenyerek, és rengeteg e-szám van bennük, vagy ilyen nyúlós állagúak lesznek a kenyerek, mert nejlonzacskóban tárolják őket szeletelés után. Ez viszont így tök jó. Friss a kenyér, mégis szeletelve viszem haza, nem morzsálok vele, tök jó.