Eldöntöttem, hogy mi legyen a blogom címe... minden ismerősöm blogjának van címe, ezért nekem is kell. Hosszas elmélkedés után eldöntöttem, hogy az enyém nem lesz elvont, és morcos sem vagyok az utóbbi időben, viszont az elmegörcs tőlem nagyon távol áll. Ezért, és mivel szerintem a blogom erről fog szólni, a neve az lett, hogy Apróságok. Hogy miért? Mert én mindenből a kicsit szeretem. ^^''
Azt hiszem illene már valami mást is beleírni, mint a blogom élettörténetét, hogy kezdje betölteni a szerepét, amire szántam.
Mondjuk kezdem ezzel: Tegnap este ajándékbeszerző körúton voltam. Sikerült 1 embernek ajándékot vennem, és egy másik ajándékjában elbizonytalanodnom... szeretne egy lány hatalmas kínai mintás legyezőt karácsonyra, aki (tudtommal) nem szereti a kínai kultúrát? :-
Milyen furcsa a magyar nyelv... azt írtam, hogy "nem szereti", és tényleg csak ennyit gondoltam, de ahogy visszaolvastam, úgy érződik, hogy a lány (mielőtt valaki elkezdené félreérteni: unokatesóm) útálja a kínai kultúrát, pedig csak nem ismeri, és ezért nem lehet rá mondani, hogy szereti, és ennek a tagadása, hogy nem szereti, de ez már azt jelenti, hogy útálja, pedig én azt gondoltam, hogy nem útálja, és nem is szereti... phühh... de bonyolult. Szóval még nem tudom, hogy akarok e neki hatalmas kínai mintás legyezőt venni.
A vásárlárói körút után hazaértem, és felhívtam Kedvesemet. Ez amolyan napi rutin már, de valójában a napom fénypontja (leszámítva ha találkozunk). Rekordot döntöttünk, 45 percet beszéltünk... szegénynek olyan lelkiismeretfurdalása volt, hogy mennyi lesz a számlám, pedig tudja, hogy ez nagyon nem érdekel, ha róla van szó. (De azért örülök neki, hogy ezt figyelembe veszi... útálnám, ha természetesnek venné.)
Megbeszéltük a szünetet, meg hogy mikor találkozunk, meg mindent. :-) És amikor letettem a kagylót legalább 3 dolog jutott eszembe 10 perc alatt, amit nem mondtam neki... hihetetlen, hogy mennyi mindent tudok neki mondani. :- Pedig én nem is vagyok ilyen szószátyár.