Gondoltam beszólok már, hogy nehogy valaki azt higyje, hogy történt velem valami, vagy nehogy azt higyjétek, hogy elvesztem/meguntam. Vagyis most kicsit meguntam a blogot, de ez nem marad így, és újra fogok írni. Hiszen már jóideje írom, és eddigi megfigyeléseim szerint, ha valamit az ember fél évig rendszeresen tud csinálni, az már megszokás ;-)
Szóval... nem tudom mikor meséltem már utoljára. Asszem valami olyasmi volt, hogy vettem billentyűzetet, meg rákattantam a Gyrotwisterre. Noss azóta már vettem mégegy bill-t kedvesmnek is, és nagyon tetszett neki, meg elkezdtem beszerezgetni neki a mindenféle szgép alkatrészeket, hogy legyen végre egy jó gépe. :-) Már megvan a lap, meg a proci, meg meg van rendelve a háza, a procihűtő, meg még egy pár dolog van raktáron ;-). Szóval nagyjából 1 winyó, és egy memória híja van. De az már csak a jövő havi keretbe fog beleférni. :-(
Voltam kedvesemnél Szombaton, és nagyon jó volt... tollasoztunk, beszélgettünk, futottam köröket, nyaltunk fagyit, és kedvesem is rákattant a gyrotwisterre :-).
Hihetetlen, hogy mi mindenre képes az ember, ha elhatározza magát. Most éppen ezzel a gyrotwisterrel volt ilyen tapasztalatom. A lényeg az, hogy ha már föl van pörgetve, akkor tök könnyű gyorsítani, és fönntartani a pörgését. De beindítani nehéz. Nagyon nehéz. Ezért péntek este, amikor még mindig csak 30 próbálkozásból 1x sikerült beindítani elhatároztam, hogy most addig nem fexem le, amíg meg nem tanulom. Hajnali 5-ig tekergettem. Akkor jöttem rá a nyitjára. :-D De megvan. Tök jó érzés volt.
Elolvastam Michael Ende: Momó című könyvét. Nagyon ajánlom mindenkinek, aki szereti a szívmelengető gyermekmeséket, és nem félnek egy meséből tanulni. Mennyivel szebb lenne a világunk, ha Odüsszeia, meg Anyagin, meg Noszty fiú esete TM-val című gusztustalanságok (és még sorolhatnám hosszan, nagyon hosszan) helyett ilyesmit adnának a felnőttek a gyerekek kezébe. De ez csak az én véleményem.