Most is, már megint hétvégézés van... Éppen pihi. Pizza, hajtás, és annak a biztos tudata, hogy bár benn vagyunk, és dolgozunk, azért ez csak a szar fényezése, halottnak a csók, szarnak a pofon, stb stb. 400 oldalt kellene béta állapotban átadni, nekünk talán lesz 40. Ez már egy optimista szám. Tehát próbáljuk megtenni amit lehet, de esélytelen. Igazándiból azt kellene tennem, hogy ha lemegy abuild, akkor hazamenni.. vagy ami mégjobb 5let, Vácra, úgyis hiányzik kedvesem. De ehejett benn maradok hogy nehogy szó élrje a ház elejét. Közben pedig biztosan tudom, hogy fölösleges. :-) Asszem pihenés képpen főzök egy teát... szomjas a pizza a hasamban ;-P Teafőzés in progress... Közben eltelt pár óra, kész lett a tea, utána megint kész lett, mert elfelejtettem kimenni érte és elhűlt. Este van már... Lehet hogy mégsem lesz éjszakázás? Egész jól áll a dolog, mert az előzőekhez képest nagyon stabil, amit most buildeltünk. Még csak 1x sikerült lefagyasztani. :-) Úúúúgy mennék már, várnak engem az emberkéim a BG2-ben, meg a soksok "sürgős" küldetés, amivel "nagyon kell sietni". Már korábban rájöttem erre a turpisságra ám, hogy a játékkészítők így veszik rá az embereket, hogy minél többet játszanak a játékkal. Minden szereplő minden küldetése nagyon sürgős, és egy sürgős küldetés közepén nem akar senki kilépni a játékból :-). Nagyon ügyes. És erre magamtól jöttem ám rá! :-) De ezzel együtt is tetszik... remélem lassan nekieshetek a városi küldetéseknek... A strongholdom már megvan, most épp az első sárkányos küldetést csinálom. Úgy hogy még senki sem 10. szintű a csapatból, úgy nem tudom hogy fog sikerülni kinyírni a sárkányt, de majd meglátom... Csak mehetnék már haza. :-)
|