Megvolt életem első japántanfolyama. Le a kapalappal a Katedra előtt, igazi Japánból jött (és nem utolsó sorban, igen csinos) tanárnénink van, aki nagyon aranyos és kedves, és örömmel tanít. Már az első óra után igen örömmel várom a másodikat, és megígérem magamnak igen nyomatékosan, hogy fogok tanulni és gyakorolni.
Vettünk pár szót, meg pár alapmondatot, "Jóreggelt, jónapot, jóestét, XY vagyok, Érted? Értem." meg elkezdtük az írást. Hiraganák, vettünk 4-et, vagy 5-öt... még meg kellt tanulnom. Utána a tanárnénivel jöttünk el, és kérdeztem, hogy mióta van Mo-on, mondta 2 éve (ahhoz képest teljesen helyesen beszél), és megnyugtatott, hogy kanjiból elég megtanulni "csak" 2000 darabot. Mivel már ő sem tud annyit, mert felejti. Csak a pontosítás végett: 2000 darabot leírni. Az összeset olvasni :-D Úgyhogy azért még van egy naaaagyon hosszú út előttem. :-D
Ja, azt majd elfelejtettem, hogy azért nem teljesen tökéletes az egész... mert van ott, egy srác, akitől már most a falra mászom. Amolyan tipikus milliomosgyerek kinézetű elkényeztetett kis pöcs, akinek mindent szabad, és mindenkinek beszól, mindenáron kilóg a sorból, és vicces-akarok-lenni-de-csak-nem-sikerül feeling lengi körül. Érzem, hogy még be fogok neki szólni. Grrr... az igazságérzetemet nagyon zavarja. (de lehet hogy másnak is zavarta az "igazságérzetét", mert épp el volt törve a karja... gondolom a szövegéért részesítették ilyen elbánásban. (persze lehet hogy csak elesett))