Filozófikus hangulat + fáradtság = soksok blogpost.
A következőn gondolkozom ma (a cipős sztori után): miért van az, hogy manapság a tanárok nincsenek megbecsülve, miért szégyen szinte ha valaki tanárnak megy, és miért halljuk azt gyakran, hogy "így-úgy rossz a tanár, mert nem tanította meg a gyereket erre-arra".
Ezek jutnak eszembe erről a témáról, valószínűleg nem leszek túl összeszedett, de mindenki azt hámoz ki belőle, amit szeretne.
Az én életem egyik alaptörvénye (kedves és még utolsónak élő nagyszülőmnek köszönhetően): Mindenkitől lehet tanulni. Egy öregasszonytól is, aki fél beülni egy autóba, mert az gyorsan megy, az utcán alvó hajléktalantól is, mindenkitől. Mindenkinek van olyan sztorija, amiből Te kedves olvasó tudnál tanulni. Nagyon sokan viszont elkövetik azt a hibát, hogy szelektálnak a tanítók között, finnyásan rámutatva az egyik emberre, hogy attól nem, mert ugyan mit tudna nekem mondani egy 8 osztályos segédmunkás. Vagy attól nem vagyok hajlandó, mert az ő náci volt (vagy kommunista), és én nem akarok az lenni. Ez hatalmas tévedés. Aki tanít, az véleményt mond, az ő igazságát adja neked, legtöbbször ingyen. A hitvallás, az hogy mire használod a kapott tudást, hogy mivé lesz benned, már csak rajtad múlik. Kritikus és az intelligencia fényében olvasott Mein Kampf nem tesz nácivá, és lehet hogy olyasmi ragad rád, ami később hasznodra lesz.
Ez az egyik hiba, hogy a legtöbb ember vélt/valós okok miatt szelektálni próbál. Nem kell szelektálni. Nem ez alapján kell szelektálni. (Ha már szelektálni akarsz, akkor szelektálj az alapján, hogy mi érdekel. Hogy mit szeretsz olvasni, miről szeretsz hallani.)
A másik hiba, amit én látok, hogy a legtöbb ember a tanítást természetesnek veszi: neki az jár. Az hogy az iskola kötelező, az számára azt jelenti, az neki alanyi jogon jár (pedig ez csak a mi nyugati kultúránk egyik vívmánya). Nem kérem szépen, a tanítás nem jár alanyi jogon. Sok-sok könyvben és a keleti történetekben minduntalan fölbukkan, hogy a tanító milyen próbáknak veti alá a jelentkező diákokat, mielőtt elfogadja vagy elutasítja őket. Az hogy mindenki tanulhat jó dolog, de sajnos minden jónak van rossz oldala. Ha mindenkit tanítani akarsz, akkor sok tanítód kell hogy legyen. A jó tanár nem nő minden bokorban, képezni lehet egy bizonyos szintig, de manapság már összeteheti a kezé akárki, aki élete során 2x találkozik olyan tanárral aki valóban Tanár. Ekkor csak azt lehet tenni, hogy lejjebb engeded a színvonalat, és kevésbé jó tanárokkal is taníttatsz, remélve, hogy a jobb képességűek majd túllépnek a tanáraikon.
Sajnos ha innen tovább folytatom a gondolatmenetet egyre több rossz oldal bontakozik ki előttem, és egyre kevesebb jó: az a tanár, aki kevésbé jó (valamiben, mindegy miben), az sokkal kevésbé viseli el, ha valaki jobb abban a dologban nála. Ez a féltékenység vezet el oda, hogy a tanár akarattal derékba töri egy gyerek életét, mert pikkel rá, vagy nem ismeri el.
Újabb rossz oldal, hogy egy ilyen környezetben, a félművelt emberek hirtelen elkezdik tanárnak hinni magukat, és megpróbálnak tanítani. Görcsösen el akarják mondani, amit úgy gondolnak hogy tudnak, és ezzel csak tovább erősítik a korábban felvázol hatást (nekem jár, hogy tanítsanak). Az igazi bölcs, az igazi tanár szeretne téged megtanítani, de csak akkor, ha Te akarsz tanulni. Nem fogja rád tukmálni a tudását, ha te a "nekem ez jár, taníts engem, de ha nem jól tanítasz, akkor menj a fenébe" piedesztáljáról nézel le rá.
Most hogy így jól rátok tukmáltam a Tudást lehet flameelni.