Keresés a Zolka blogon
Keresés Google-ön
Részletes keresés beállítások:
  -
ZolkaBlog
Apróságok
Blog [2007. július] / Sportolós hétkezdés + autó
Sportolós hétkezdés + autó 2007.07.10 10:53
A nunkáról nem írok, mert az unalmas, és egyébként is meg kellene öljelek utána titeket, és IPcím alapján az munkás lenne.
De munka után elindultam tekerni egyet, de mivel Zsó már koradélután elindul, ezért úgy tűnt egyedül fogok menni. Föl is készültem; MP3 lejátszó, víz csak magamnak, stb... de útközben eszembe jutott, hogy talán Moszi is akar jönni, napközben ugyanis megfeddett, hogy miért nem hívom őt is (mintha tudtam volna, hogy ő nagy bringás... csak azt tudtam, hogy tud görizni). Hát hívtam, és legnagyobb meglepetésemre azt mondta jön. Jól megvártam, és mentünk egy kicsi 3H-s kört. Nagyon jól bírta, teljesen meg voltam lepődve, végig tartotta a lépést, nem maradt le egyeltalán. (kulacsot viszont be kellene szereznie) Kellemes kört mentünk. (Ma reggel láttam, tud járni, úgyhogy nagyon nem viselte meg a dolog)
Ma reggel korán keltem, mert vittem az autót szervízbe olajcserére. Átnéztek rajta mindent, és mivel kértem hogy lehessek ott végig, ezért nem kellett mást kicserélni, csak ami tényleg szükséges volt bigsmile, úgyhogy csak egy olajcserét fizettem összesen. Egész olcsó volt, 21k-t fizettem. Örülök hogy ilyen autót vettem, nem megy rá a gyatyám a fenntartására. (lekopogja)
 
Név: Email:
Hozzászólás:

Eddigi hozzászólások
Béla 2007.07.22 22:40
    mi az a 3H-s kör?
moszi 2007.07.10 13:53
jaj háat izée. kimerültem azé keményen.nem vagyok egyáltalán formában...