Először is bocs hogy nem írtam, de nem volt kedv és idő (ilyen sorrendben).
Onnan kellene kezdenem, hogy kedden a teammel elindultunk Prágába egy project teambuilding session-re. Repülővel. Egy hátizsáknyi pakk, 1 órás repülőút, álmokfutó taxisofőr (kisbusszal nyomta 150-nel) után épen megérkeztünk az 5*-os szállodába. Nagyon puccos helynek nézett ki, minden csilli-villi, mosolygós recepciós lányok. Mindenkinek külön szoba saját káddal (
egyszer sem jutott idő fürödni benne, csak zuhanyoztam), és még a WCpapírt is hajtogatták (a végébe egy V alakú hajtást), szóval lehet mondani, hogy elégedett voltam
. Kedd este még elvittek minket vacsorázni, utána alvás volt.
Inkább nem írom le részletesen, hogy mik történtek, majd ha a többiektől megkapom a képeket amiket csináltunk, akkor lesz egy album, és ott írok részletesen. Csak néhány gondolat így a végére: Prágában rengeteg néger van, esténként folyton leszólítanak, és próbálnak becibálni kaszinóba, bárba, peepshowba, és nem is akarom tudni hogy még hova. Sikerült 1x eljutni teszkóba, és ott tudtam venni Horalky-t. Ez egy nápolyifajta, a kedvencem, és nem lehet kapni Magyarországon
, úgyhogy kénytelen vagyok betárazni amikor olyan helyen járok. Pozsonyból is sok táblával hoztam, most is hoztam vagy 10 táblát.
Finooom. Az 5*-os szállodában is akad lyukas párnahuzat (pedig nem kerestem). Az opera olaszul cseh feliratozással is szörnyű (Tosca-t néztük).
Összességében nagyon jó volt, azt hiszem életemben nem ettem ennyit még, szerintem híztam legalább jópár kilót (nem mertem megmérni magam
), és Vasárnap nem is kívántam egy falat kaját sem már.
Szombaton is csak azért, mert meet volt, és ott illik a többiekkel enni.
Vasárnap délután pedig meglátogattam kedvesemet, és együtt voltunk egész este. Végre sikerült egymás mellett ügyködni gyakori megszakítások nélkül. Én csináltam a blogom (ma este szerintem föllövöm nektek, lehet használni az új kommentezést), ő pedig fűzött.
Egyébként pénteken is találkoztunk, mert kedvesem ment ólomüvegezni korán, és nálam aludt...
És végül; megnéztem a Heroes című sorozat első 3 részét. A környezetemben sok ember rabja az emberi szereplős sorozatoknak, és mindig ajánlgatták hogy milyen jó, meg minden, de nekem egyik sem jött be, az a pár kocka vagy rész az SG-ből, vagy a 24-ből nem volt elég ahhoz hogy kíváncsi legyek. De aztán olvastam a Heroes-ról és ez érdekelt. Arról szól nagyvonalakban, hogy a jelen világunkban megjelennek különleges képességekkel rendelkező emberek, az egyik lefesti a jövőt, a másik repülni tud, vagy esetleg gyorsan gyógyul... tehát egy X-Man szerűség a jelen világunkban és hihető tálalásban. Ez a sztory már érdekelt, de kicsit tartottam az addikciótól, úgyhogy csak most szereztem be az első 5 részt. Meg kell mondanom, hogy tetszik. Jó arcok a szereplők, szimpatikusak, és tök jók a trükkök is. Úgyhogy azt hiszem megnézem az első seasont.
és lehet hogy megfertőzöm vele kedvesemet is.