Megérkezett anyám, vele voltam hétvégén. De menjünk szép sorjában, kezdve Péntektől, amikor 12 körül leléptem a gyárból, hogy anyám elé menjek a reptérre (semmilyen nyelvet nem beszél, és még nem nagyon járt ilyen messze külföldön), úgyhogy nem bíztam benne, hogy boldogul. Gond nélkül odaértem, gond nélkül megtaláltuk egymást, úgyhogy minden OK volt. Flytogettel eljöttünk a központi pu-ig. Gyaloglás közben persze letört a bőröndjének a görgőjének a fele, utána meg én törtem le a maradékot. (vadi új bőrönd, de a görgő ilyen 3 tizedmm vastag lágyműanyagból volt. Nem tudom ki tervezte, de hogy nem 20kg-os súllyal számolt, az biztos.) A lényeg, hogy nekem kellett elcipelnem a bőröndöt a vasútállomástól hazáig. Grrr... pedig mondtam anyámnak, hogy ne hozzon semmit, és leginkább kaját ne. Úúúúgy reménykedtem, hogy megérti... de nem. Azt mondta, hogy csak egy kicsit hozott, épp csak kóstolót. Noss ez az épp csak kóstoló a következőkből állt, és fejből írom, lehet kimarad valami: nagy műanyag doboz fasírt és oldalas, másfél kiló sajt , 3-4 kiló barack + kajszi + alma, paprika, paradicsom, uborka, 2 rúd bejgli, zsömle. Egyszerűen nem bírom fölfogni, hogy mégis ezen mi a nem sok. Ha komoly fizikai munkát végzek, és csak otthon kajálok, akkor ebből elélek 1 hétig... őt meg most nem számolom, mert ő most "fogyókúrázik", úgyhogy csak uborkát eszik. Szóval elcipeltem a nettó 15 kiló kaját otthonra (közben anyáztam sokat a letört kerék miatt), és visszafogtam magam, amikor megláttam a hihetetlen ennivaló mennyiséget amit cipelnem kellett. Ekkor más sejtettem, hogy nem nagyon fogunk menni étterembe (pedig mennyire szerettem volna finom rénszarvast meg paprikás-mártásos steaket enni...), és igen, anyám közölte, hogy ő most fogyókúrázik, úgyhogy ha lehet, akkor ő nem enne semmit az étteremben, majd megkóstolja amit én rendelek. Érted, ő ott ül, bámul, miközben én falatozom. (és utána meg majd mondja, hogy minek adtam ennyi pénzt érte, amikor otthon ott a sok kaja, miért nem inkább azt eszem.) Szóval megköszöntem a naccerű ajánlatát, és sajnálkozva lemondtam a finom steakről. Majd ha jön Juli, őt talán jobban rá tudom venni, hogy menjünk fancy étterembe. Anyám meg kihagyja a legjobb dolgot Norvégiában (nevezetesen a rénszarvassültet).
Szóval ezután elindultunk járni a városban. Az időjárásjelentés szerint esős hétvégére számíthattunk (be is jött), úgyhogy mielőbb minél több dolgot meg akartam neki mutatni, mert ki tudja meddig tart ki az eső előtti idő. Úgyhogy péntek este megnéztük Aker Brygge-t, a várat és a Vigelands parkot. Jó volt, de a végére már eléggé elfáradt(unk), úgyhogy a szoborpark végét már nem láttuk. Szombaton Bygdøy volt soron, Aker Brygge-ről áthajóztunk a félszigetre, megnéztük a falumúzeumot (ettem helyben sült régifajta kenyeret, a lányka aki csinálta nagyon kedves volt... anyám persze nem kért, mert fogyókúrázik... röhelyes, de inkább sajnálom, pedig finom volt. Kaptam hozzá juharszirupot is.), Vikingmúzeumot, Kon-Tiki-t. A végére már elege lett anyumnak, úgyhogy hazajöttünk busszal. (és ekkorra már zuhogott az eső is)
Vasárnap pedig egész nap esett, úgyhogy otthon voltunk.
Van ilyen céges lépésszámláló, előző héten szerdán vagy csütörtökön kaptam. Amikor anyámmal találkoztam, akkor kb 9300 körül járt. Most 46000. Úgyhogy azért jó sokat járkátunk.
Egyelőre ennyi, de még hátra van 4 nap, amit azt hiszem nagyon nehéz lesz kibírni. Elképesztő, hogy az ember szülei mennyire idegesítőek tudnak lenni. Pedig én állítólag birkatürelmű ember vagyok...