Keresés a Zolka blogon
Keresés Google-ön
Részletes keresés beállítások:
  -
ZolkaBlog
Apróságok
Blog [2005. október] / Kedvesem este és reggel
Kedvesem este és reggel 2005.10.07 16:56
Mint írtam tegnap, voltam Vácon. Este persze nem tudtam időben elindulni, mert mint mindig most is "még valamit meg kell néznem", és emiatt persze lekéstem a szokásos 18:00-as vonatot. Nagyon nem bánkódtam, mivel kedvesem jó későn ér haza, legalább lesz egy kis ideje összekapni magát (ez, mint mostanra megtanultam, egy pasinak nem fontos, mert ahogy ő hazaér rögtön fogadóképes. De egy lánynál másképp van...), én meg legalább be tudok szerezni neki egy kis baklavát. Unokatesómtól tanultam azt, hogy ha egy pasi lányhoz megy, mindig vigyen valamit. Majdnem mindegy hogy mit, lehet az egy kis zacskó édesség, virág, valami apróság, de mindig vigyen valamit. Én ezt kicsit úgy férfiasítottam magamban, hogy valaminek számít az is, ha valamit csak visszaviszek, ami nálam volt/maradt. Vagy az is valami, ha meg vagyok kérve, hogy szerezek be valamit, és azt viszem. Van benne valami, és persze nem is kőbevésett ez a dolog, néha én sem viszek semmit, hogy lássam van-e belőle hiszti, mert ha van, az baj. :-) (Eddig soha nem volt) (Feldmár szerint egyébként nincs olyan hogy hisztéria. Csak olyan nő van, akit nem értenek meg és/vagy nem hallgatnak meg)
Csak odaértem végül, és még a vonaton sem maradtam fönn (mert nemrég fönnmaradtam. Annyira belemerültem az olvasásba + gyorsított járattal mentem, hogy arra eszméltem, hogy épp elindul a vonat Vácalsóról... úgyhogy sétáltam az esőben egy jót :-S), Kedvesem örült, és kaptam pogácsát is. :-)
Beszélgettünk egy nagyon jót, mindketten nagyon vágytunk már rá... úgyhogy amolyan kapcsolatrendbetevős problémakibeszélős megkönnyebülős beszélgetésben lehetett részem. :-) És nagyon örülök neki, hogy ezt bevezettük annó, mert nagyon jól működik. Másoknak is ajánlom.
Jó soká értem be... de majd jövőhéten lesz kárpótlás. Kedvesem költözik egy hétre hozzám, és jó korán fog tőlem indulni. Úgyhogy szerintem már 6-ra benn leszek minden nap. :-D majd meglátjuk.
 
Név: Email:
Hozzászólás:

Eddigi hozzászólások
Zolka 2005.10.07 20:35
Ehhe ehhe... ezt nem is én mondtam. Én ilyet soha... (ezért még számolunk Nojácska :-P)
Nojácska 2005.10.07 20:32
"Áááá holnap ki kell takarítabom, mert vasárnap jössz és azt úgy ilyen nagy rendetlenségben nem lehet..."
by Zolka este a telefonban-hehe, lelepleztem!>:-)