Ez kicsit filozófikusabb, nem leltárjellegű post lesz. Remélhetőleg.
Szombaton is Zsónál, majd vasárnap is Robiéknál szóba került az, hogy mostanra hogy kikerültek életünkből az iskolaévek alatt megszületett barátságok. Zsó és baráti körének kb most kell ezt megélnie, és nagyon nem szeretik, nekem már megtörtént vagy 3x.
Aki még nem él benne, annak leírom mi is van. Vége az iskolának, az addig ismerősnél kicsit jobb viszony, amit az osztálytársakkal/csoporttársakkal ápolt az ember azonnal megszakad, és senki nem sír miatta. De a barátok, akikkel szinte minden időt együtt töltöttél, azok még kitartanak egy ideig. Hogy meddig, azt barátja és helyzetje válogatja, kb fél-másfél évig. Ha pl közösen vagy legalábbis egy intézményben folytatjátok tanulmányaitokat, akkor tovább. De elmúlik.
Hogy miért? Azt igazándiból nem tudom. Persze lehet magyarázni, hogy nincs rá idő, mert munka/iskola van, mert család/barát(nő) van, mert... de ez csak blabla. Erre is igaz az, hogy ami fontos, arra van idő. Ha nincs a barátra idő, akkor az nem fontos az ember életében. Persze vannak olyan helyzetek, amikor tényleg nincs rá idő, vizsgák, házépítés, gyerekszületés, de az elmúlik. Max fél év, de utána újra lehetne kezdeni. Mégsem kezdődik újra. Szép lassan fogynak a barátok ismerősök, és nem jönnek újak. Mindenki, akivel beszéltem, azt mondja, hogy a munkánál már nagyon különválasztja a magánéletet a munkahelytől, és így esély sincs munkahelyi barátság kialakulására.
Megoldási javaslatot tőlem ne várjon senki, ezt mindenkinek magának kell kitalálnia: lusta lesz, és a kényelméért föláldozza a barátait, vagy inkább vállalja, hogy néha bizony mennie kell, és megjelenni, fölhívni a másikat, még ha nincs is konkrét cél (gyk: kellene ez vagy az, kérnék valamit), hanem csak úgy.
De mi az hogy föláldozza a barátait? Nekem ettől olyan kép jelenik meg a gondolataimban, hogy soksok Zolka bemázolt képpel ugrálja körül a rotyogó üstöt, amiben az éppen föláldozott barát párolódik. De ez nem ilyen, hogy is lehetne. Nincs semmi konfrontálódás, amikor valaki "épp elveszít" egy barátot. Nem állítják falhoz, nincs lelki fröccs, semmi. Épp csak nem hívod föl időnként, nem mész el közös (csoportos) találkára. Hirtelen fölismered, hogy már nincs hova menni, vagy ha véletlen mégis eltévedsz megint hozzá(közéjük), akkor nincs miről beszélni, nincsenek közös poénok, kilógsz a csapatból.
Kiút? Nem feladni, lassan visszajön majd a régi nyelv, egymásra hangolódás. Ha van türelem és kitartás (mindkét(mindsok) részről). Erőltetni viszont fölösleges. :-(