Már legalább egy hete tervezgetem ennek a postnak a beírását, de eddig nem volt kedvem/ihletem... most sem tudom hogy lesz-e erőm befejezni... Dunaújváros... nekem sokat jelent ez a szó, ott nőttem fel képletesen szólva, habár csak 3 évet töltöttem ott az eddigi majd 30-ból. (hajj... már majdnem 30? De öreg vagyok atyám...) Első kiszakadás a szülői házból, föllélegzés, nyugalom, majdnem saját élet. Akkor döntöttem el, hogy én oda soha többé vissza nem megyek. Nagyon szerettem, magát a sulit is, jó volt oda járni, még ha el is tudtam volna képzelni jobbat. De nem igazán erről akarok írni, szép emlékek, hagyjuk őket ahogy vannak... Részemről Dunaújváros kilépett az életemből főiskolástól, Krisztástól (:-(), mindenestől a diplomaosztóval 2000 feb. 2-án. (ha jól emlékszem akkor volt) Akkor jelentették be, hogy a Főiskola elszakad a Miskolci Egyetemtől (ME), és önálló életet kezd élni... Akkor azt gondoltam, de rossz, pont megint kimaradok a jóból, a szakközépiskolám is pont akkor kezdett normálissá válni amikor én kirepültem onnan, megint pont akkor fordulnak jobbra a dolgok. Ugyanis akkoriban az a hír járta diák körökben, hogy mivel mi kihelyezett tagozat vagyunk, ezért a pénzügyi döntések mind a ME-en dőlnek el, és a mi intézményünk csak aprópénzt kap, és nem annyit amennyi járna. Viszont nemrég beszéltem egy ott tanuló emberkével, és ő mesélte hogy mihez is kezdett a Dunaújvárosi Főiskola (DF) az akkor szerzett nagy-nagy szabadsággal, azaz képletesen szólva hogyan változtak meg a viszonyok ezalatt a bő 6 év alatt. Magát a változást nem írom le, nem élek benne, nincs is akkor insight-om, hogy tudjam pontosan, csak a jelenlegi felállást. Az egész intézmény valami hihetetlenül lehúzós lett. Mindenért, _mindenért_ nagyon durván lehúzzák a diákokat. Pl.: az első pótvizsgadíj 8000Ft, a 2. 12e, a 3. 15e. Ha nem mész be vizsgázni, akkor beírják az 1-est, ki kell fizetned 8000Ft bírságot mert nem jelentél meg. (A pótvizsgadíjat később fizetned kell of cos.) A koleszok is brutálisan megdrágultak... Ez csak a jéghegy csúcsa... nemrég volt egy felmérés, amely az egyes felsőoktatási intézmények "árát" mérte, és ott az állami intézmények közül magasan a DF lett az első, azaz ott a legdrágább tanulni az egész országban. A legtöbb fizetős sulit is megelőzi. De hogy mást is írja, ne csak rosszat, a 30-as kolikat teljesen kipofozták, állítólag nem is ismernék rá ha látnám. A főépület bejárata full márvány, fotocellás ajtóval, a főépület előtti teniszpályát elbontották, most egy halastavas aranyhalas park áll... tehát azt a rengeteg pénzt amit az ifjúságból kisajtolnak, azt legalább valamennyire arra költik amire kellene... legalábbis valamennyi látszik belőle. Mindezek ellenére nagyon örülök, hogy nekem már nem kellett ezt az új rendet megtapasztalnom... Az itt leírt dolgok lehet hogy nem igazak, nem a saját szememmel tapasztaltam őket, emiatti kritikát szívesen fogadok, de az acsarkodás tartalomtól függetlenül törlésre kerül.
|