Milyen furcsa... (disclaimer: Zolka most nem beszámítható, lázas, és nem vállalok felelősséget a beírtakért. Zolka.) ...is az ember. Beszélgettem pár perce egy munkatársnőmmel az ebédlőben. Elég gyorsan eljutottunk a blogtémához, és megkérdeztem, hogy ő ír-e. Kb azt a választ adta, mint Szőke; "Nem akarom kiteregetni a legféltettebb titkaimat. Én nem vagyok olyan." (Remélem jó idéztem) Mondtam neki, hogy a magánélet kiteregetése, és apró történetek, meg gondolatok leírása azért eléggé más, de láttam rajta, hogy rettenetesen ellenálló, nem is erőltettem a dolgot. Úgy éreztem, mintha úgy érezné, hogy (ez olyan szép, imádom a magyar nyelvet :-) ) az a kérdés: "Te írsz blogot?" már rögtön követelés lenne, és számonkérés, hogy Te miért nem? Hogyhogy nem? Mit képzelsz hogy nem... stb. Pedig csak megkérdeztem. :- Szóval furcsa, hogy milyen elzárkózó tud lenni az ember olyan dolgokkal, amiket nem ismer. Én is ilyen lennék? (pl: Atlétika) Vagy én nem? (pl: Vallások) Szeretném azt hinni, hogy a legtöbb dologhoz azért nyitottan állok hozzá, és csak akkor mondom, hogy "Ebből én nem kérek." ha már megismertem. A cél azért megvan: Nyitottság rulez. :-) Mindezek ellenére tök tetszett a beszélgetés vele: érdekes látni egy idegen reakcióját rám. És tanulságos is. (Látod Pit, tanulok ;-) )