Tegnap este sikerült megint utaznom egy rövidet. Tök régen sikerült már, talán előző nyár elején.
Kicsit elmagyarázom mire is gondolok itt. Amikor ez ember el akar aludni, akkor lefekszik lehunyja a szemét és gyakorlatilag vár. (Most jegyezném meg, hogy senki más bőrében nem voltam még, nálam ezek így működnek, és kész. Lusta vagyok most a "szerintem"-eket kiírni.) A várakozás közben lelassul a légzés, nem figyelek semmire, és hopp, egyszer csak reggel van. Ez az átlagos, az év 365 napjából 350 így szokott telni. De vannak napok, amikor nem így megy, és a tegnapi is ilyen volt. :-) Lefekszem aludni, szem lehuny, légzés lelassul... és elkezdek süllyedni, pontosabban a felső testem. Utána jön a legrosszabb rész, ugyanis én elkezdek hangokat hallani, mintha valaki motozna a szobámban, jönne föl a galéria lépcsőjén. Még a lépések rezgését is érzem az ágyon. Nagyon valóságos, és én általában félek tőle, néha annyira, hogy teljesen leizzadok, és szinte mindig fölébredek. Ha ezen is sikerül túljutni, akkor már nyert ügyem van. :-) Ez után jön az utazás. Gyakorlatilag álmodom, de én irányítom mi történik, tudok mozogni, vagyis repülni. Pontosabban inkább lebegni, szétnézni, átrepülök a falakon, ablakon. Most valahogy úgy sikerült repülni, hogy kijutottam a lakásom ablakán, és a villamospálya fölött lebegtem, a villanyvezetékek fölött kicsivel. Ekkorra sikerült normálisan leszedni a sálat a szemem elől (valamiért sál volt a szemem előtt), és jól láttam... de akkor valamiért kiestem az "álomból" és fölébredtem. De nagyon jó volt, ilyen jól még soha nem sikerült, teljesen arra repültem amerre akartam, és gyorsabb is volt mint eddig bármikor. De elég rövid volt volt már máskor ami sokkal tovább tartott. Amikor megint megpróbáltam akkor hirtelen reggel lett :-S.