Tök jó nap volt a tegnapi. Japánra vittem bonbont a csapatnak (szinte csak lányok vannak), és nagyon örültek neki. Most én vagyok a jófej... gondolom én. Lányoknál soha nem lehet tudni, de úgy tűnt tényleg jól esett nekik. Utána vettem egy kis csokor virágot Nojának, mert már otthon várt engem, és gondoltam meglepem. Sikerült is, de ő is meglepett engem, mert olyan finom vacsorával várt, hogy teljesen oda voltam meg vissza. Káposztás sült csirke, fóliás burgonya, saláta, és desszertként gesztenyepüré... teljesen le voltam döbbenve, és nagyon finom is volt. Nojácska kitett magáért rendesen, úgyhogy most nagyon szerencsésnek érzem magam. Hiába a férfi szívéhez tényleg a gyomrán át vezet az út.
Nem is mondtam, hogy tegnap japánra vendégek voltak hivatalosak, 2 japán öltönyös ember jött a központi irodából talán, gondolom hogy ellenőrizzék, hogy az itteni japánalapítvány vajon jól költi-e az állam pénzét. Akiko sensei szerint jók voltunk, bár mindannyian izgultunk kicsit (inkább nagyon). Szerencsére kanji nem volt, csak némi beszélgetés és nyelvtan.