Tegnap este Tamással (áltisk osztálytárs, fősuli évfolyamtárs, egyetemi csoporttárs), párjával, és Nojával voltunk Mongol étteremben. Régen találkoztunk már, és mivel én "nagyon ismerem a budapesti éttermeket" (sic.) ezért nekem volt kiosztva a feladat, hogy kitaláljam hova is menjünk. Végigfuttattam eddigi ismereteimet, és újra vágytam, úgyhogy apám ajánlását követve kinyomoztam hova és mikor tudunk menni a Mongol étterembe. A Déli pályaudvar "mellett" a Márvány utcában van, és fél 8-ra foglaltam asztalt. (ha valaki oda akar menni, akkor nem ajánlom a sétát a Déli pu-tól, mert még 2 villamos-megállót kell sétálni a Márvány utcáig, pedig a térképről olyan közelinek tünt.)
Nagynehezen megtaláltuk, bevezetett minket egy mosolygós leányzó, majd jött egy másik, akitől italt lehetett rendelni. Ilyen helyen kötelező a Jäger, a lányok fehérbort, Tamás sört kért. Kaptunk (kértünk) előételt (nekem füstölt pulykamell - finom), levest (valami Tibeti tejfölös káposztaleves - érdekes ízű, de extrábbra számítottam), még előbb előételt (én nem kértem, de kedvesem adott a sült juhsajtából áfonyával, ami nagyon finom volt). Utána volt az igazi mongoléttermes feeling. Eddig pincérlány szolgált ki, de ennek az étteremnek a lényege az, hogy Te magad válogatod ki a húsokat, és a köretet, és előtted süti ki a szakács... ettem muflont, meg csípős sertést, meg bárány-darálthúst, meg sooook féle köretet... és még szerettem volna enni nagyon sok mindenből, csak már nem volt hova tenni. A muflon nagyon vörös húsú, és kicsit rágós, a többi finom omlós volt, a köretek pedig isteniek, nem is tudok benne kivetni valót találni. Nagyon finomat ettünk, én egy kicsit be is csiccsentettem Nojácska legnagyobb bánatára, mivel végig vigyorogtam a hazautat.
Ha nagyon szőrösszívű akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a desszertként fogyasztott somlói szerintem nem volt első osztályú... de kedvesem tiramisuja nagyon kellemes volt, abból is kaptam egy kiskanállal.
Mindent összevetve, természetesen, én választottam a legjobban, különdíjjat érdemel kedvesem a pálcás csirkéjéért aszaltszilvával, mert az is egész jó volt. De az én csípős sertésemnek nem ér a nyomába.
Akkorát kajáltunk, hogy még most reggel sem vagyok éhes.
Említést érdemel még az hogy vasalóval szorítják le a húst a sütőlapra, és ez elég érdekes néz ki. :-)