Elolvastam életem első Wodehouse könyvét, Forduljon Psmith-hez címűt (Leave it to Psmith), és tök jó volt. Hétközben elolvastam vagy 150 oldalt belőle metrózás közben a céghez/től. Hétvégén pedig befejeztem teljesen. Már elkezdtem a következőt is, a Kirabol a komornyikom címűt, úgyhogy lassan vissza tudom őket adni. Sőt már bekészítettem az azutáni könyvemet, ami a Legyek Ura, ugyanis szégyenszemre az nekem kimaradt, úgyhogy igy 30 éves fejjel vagyok kénytelen pótolni a hiányosságokat.
Hogy mit csináltam még hétvégén? Animot néztem, és naaaagyon jó volt. Sikeresen túl vagyok a Koi Kaze és a True Tears című sorozatokon, mindkettő 13 részes romantikus anime, pont ilyenenek a kedvenceim.
A Koi Kaze egy nagyon érdekes anime, leginkább azt ajánlanám, hogy aki kezdő az animék terén, az inkább ne vágja bele a fejszéjét, mert elriadhat esetleg, ugyanis elég erősen tabudöngető és nem vigyáz a néző lelki világára. Az egész film úgy kezdődik (és próbálok minél kevesebb spoilert írni), hogy a főszereplő (meglepően nagydarab és hihetetlen mély hangú... szokatlan az animokban) pasi találkozik egy 14-15 éves iskolás lánnyal, és mindketten bevallják a másiknak, hogy éppen lapátra tette őket a párjuk. Nem is írok többet, aki nem fél pár virtuális pofontól az nézze meg, szerintem megéri. Az animáció minősége eléggé alsó kategória... ha jól emlékszem 2004-es készítésű, akkor azért már sokkal jobbakat csináltak, úgyhogy gyanítom a téma választása miatt nem kapott akkora keretet, mint amit érdemelt volna, néhány jelenetben a szereplők elég furcsák és mindenhol darabos a mozgás, de ezért kárpótol a történet.
A másik film True Tears. Az előbbivel ellentétben látszik hogy mennyivel több pénz volt erre, az animáció nagyon szép (mondjuk 2008-as, úgyhogy a 4 év korkülönbség is rengeteget jelent), a szereplők, főleg a főszereplők, nagyon szépen mozognak, és mindig jók, látszik a rengeteg CG is (vagy ennek nem kellene látszani?). Ami még nagyon jó ebben, hogy az OP zene nekem nagyon bejött, jó zene, hallgassátok meg. A sztori sokkal kevésbé bonyolult, egy szerelmi sokszögről szól (erre sokan már az általam megvetett háremanime titulust aggatják rá, pedig ez nem az. Szerintem.), egy pasi, 3 lány. Nagyon kellemes ez is, nekem az egyetlen problémám az volt vele, hogy számomra nem happyenddel végződött, mert pont azt a lányt választotta, akit én a legkevésbé kedveltem a 3-ból. De ettől még nagyon jó, a szereplők aranyosak, és a kellő romantika meg van benne. Kaptam tőle egy jó vasárnap délutánt. Ajánlott.