|
Sírás 2 megapost |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
No itt volt apám. Voltunk Ikeában (siralmas), utána átmentünk a Kikába, ahol meglepően jó dolgok voltak. Találtunk egy szép kihúzhatós kanapét, megnéztük, megkérdeztem lehet-e kérni, és mondták, hogy igen, kifizettem az előleget, és 6-8 hét múlva hozzák. :-) Azaz megint lenulláztam magam anyagilag. :-( Tök jó, hogy kaptam fizetést... máris elköltöttem. Grrr... Ezután elvittem apámat Szerájba. Először nem akart jönni, mert ő nem kér török kaját. Aztán meggyőztem, hoyg jöjjön csak, mert finom lesz az. Hallgatott rám, és jött, és nagyon jót ettünk. Nekem is nagyon ízlett. Kár hogy nem volt ott kedvesem, mert akkor a Kikában is tudott volna a tanácsaival segíteni :-) Miután hazaértem, apám elindult haza, én meg fölhívtam kedvesem, hogy no, korábban szabadultam, akar-e látni. Nagyon húzódozott, hogy izé, meg nem tudom, meg háááát... úgyhogy nem erőltettem a dolgot. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem zavar a Nem, még ha pontosan értem is az okát most. Kedvesemnek tanulnia kell. De ez nem változtat azon a tényen, hogy nem láthatom, és nem ölelhetem. Egyedül vagyok. Erről azt jut eszembe, mármint arról, hogy egyedül érzem magam, hogy régebben olvastam Greg Eagen novellákat, (aki nem ismeri őt, az olvasson tőle, nagyon jó. SF novellákat ír.) és az egyik novella pont ide vág. Gyorsan elmesélem a tartalmát, had nőljön a post :-) A szereplői egy pasi, meg a barátnője. A pasi mindig magányosnak érzi magát, még amikor a kedvesével van akkor is. Úgy érzi, hogy nem tud senkihez igazán közel kerülni, nem érzi a többi embert. Még a barátnőjét sem. Nem emléxem már hogyan, de valahogy tudomást szerez arról, hogy egy új felfedezés következtében össze lehet kapcsolni 2 ember agyát, és a gondolataik, emlékeik, érzéseik egyek lesznek az összekapcsolás idejére. Elmennek a kedvesével, összekapcsolják őket, és tényleg megismeri kedvese emlékeit, azokat a gyermekkoriakat is, amikről eddig csak kedvese meséiből ismert, az érzéseket, mindent. Végre megérzi a teljes közelség érzését, végre megtudja, milyen nem egyedül lenni. De miután szétválasztják a gondolataikat, valami elvész. Elvész a kapcsolatukból az ismeretlenség érzése, a vágy hogy még jobban megismerjék egymást. Emiatt a kapcsolatuk teljesen kiég, már nem tudnak újat mondani, új emléket mesélni, hiszen mindent ismernek, megtudtak már egymásról. Rövidesen külön is válnak. A pasi a másik teljes ismerete által elveszítette őt. Kellemes darab. Szeretem. Zenesarok: írtam már korábban a Cans nevű zenéről, amit szereztem, és még mindig nagyon tetszik. Megemlítettem egy IRC csatin, és egy szintén műértő ( (r) (tm) Gojóka :-D) emberke ajánlott nekem egy másik zenekart: Sonata Arctica néven. Gyorsan megtaláltam pár számukat a winyón ;-) és rájöttem, hogy én ezt is nagyon szeretem. Naggyon jó zene!
|
|
|
|
Egyedül sírás |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Egyedül vagyok otthon, 4 fal között. Úgyhogy most ide fogom elsírni a bánatom, miszerint el van rontva a hosszú hétvégém. :-( Holnap apám jön pestre. Vele leszek, de nem tudom mit fogunk csinálni. Ötletem nem sok van. Lehet hogy elviszem valami finom helyre. Talán szerájba. Utána vasárnap, akkor meg anyámat látogatom meg. Kora reggel indulás, késő este érkezés... teljesen esélytelen, hogy azt tegyem, amit szeretnék. Aztán a megváltó hétfő... amikor kedvesemmel lehetek végre. Kíváncsi leszek mit fogunk csinálni. Remélem korán mehetek, és nem fog maga mellől elengedni jó sokáig. :-D De majd kiderül, hogy hogy lesz. :-) De addig túl kell élni ezt a 2 napot, ami még addig van...
|
|
|
|
Végre van időm. Igaz csak egy kicsi, de legalább tudok mesélni egy kicsit. Pl a tegnapi gyorspostot tudom kicsit bővebben kifejteni... egy részét kedvesemnél is el lehet olvasni, de azért én is leírom, mert ugye más szemszög, meg ilyenek... Tehát az egész még szerdán kezdődött (lassan áttűnő kép, Zolka arcáról fölülről látva, amint Zolka éppen kódol szerdán)... szóval estefelé, már nagyon vártam kedvesem, aki jó időben meg is érkezett, és bár az évszakhoz képest kicsit lazán öltözött, nem fázott (nem kell miniszoknyára gondolni, egyszerűen csak a kabát hiányzott róla). Rögtön elindultunk a tánchely felé, és előtte beugrottunk a Dyonüsszoszba (szerintem így kell írni), hogy foglaljunk asztalt. Nem igazán voltam benne biztos, hogy az szükséges, de ha ilyen közel van, ártani nem árthat. Utána táncoltunk kedvesemmel. Véget ért a kezdő tanfolyam, már középhaladók leszünk, ha sikerül beíratkozni megint. Most kezdtük el tanulni a Mambót, ami nekem egészen bejött. Tetszett, van benne egy tök jó maciölelés, meg lányforgatás... tök jó :-) Tánc után mentünk az étterembe. Akkor és utána derült ki, hogy miylen jól tettük, hogy foglaltunk asztalt, mert akkor már igencsak tele volt. Finom illatok, macsó pincérek és igazán étvágygerjesztő tálak fukároztak mindenhol. (az illatok nem futkároznak, de nézzétek el nekem) Leültünk, végignéztük az étlepot, és újból kétszemélyes tálat kértünk, plusz egy tzazikit, ami már elmaradhatatlan kelléke a görög ételeknek nálam. Nojácskával megbeszéltük nagy egyetértésben, hogy görögországba még akarunk menni. Én is szeretnék menni arra. :-) Jól belaktunk, Nojácska kapott virágot is, én meg névjegykártyát, hogy teljes legyen az élvezet. Elindultunk Vác felé, metró, vonat, séta... persze úgy értünk oda, hogy nekem már nem volt vissza vonatom, így ott ragadtam. Másnap reggel elkísértem Nojácskát gödöllőre, és megnéztem hova jár suliba. Most már tudom, hogy hova kell jönni elé, és hol tudom meglepni :-). Most már csak időt kellene rá szerezni, hogy meg tudjam lepni valamikor. Utána visszasiettem dolgozni... időközben letelt az az időtartam, amit az egyik számítástechnikai bolt mondott, hogy mikorra tudnak nekem házat beszerezni. Írtam nekik emailt, semmit válasz. Fölhívtam őket telefonon... mondták, hogy ok, jött, mehetek érte. Küldtek utána mailt is. Este pitcsodával elsétáltunk oda (közben jót beszélgettünk), kiderült, hogy persze rosszat hoztak. Megkértem őket, hogy hozzanak jót. Ma (pénteken) írtam nekik levelet amiben elküldtem az általam vágyott ház linkjét is, amire persze semmi válasz nem érkezett. Fölhívtam őket, elmondtam bánatom, de még akkor is csak nehezen értette meg az eladó, hogy mi is a bajom a tegnap este mutatott házzal. Olyan értetlenek, hogy hihetetlen. Pedig küldtem levelet is. :-( Közben fölhívtam egy másik céget is, ott sem volt, írtam levelet egy harmadiknak (semmi válasz)... Hihetetlen, hogy ha az ember valamit kinéz, azt nem tudja beszerezni. És a legröhelyesebb, hogy ha közli, hogy neki csak és kizárólag az jó, akkor értetlenül bámulnak rá, hogy "Dehát ez is majdnem olyan" "Méééé nem jó ez is?". Semmi igényesség, semmi vásárlószeretet. És még a munkatársaim is értetlenül kérdezik, hogy "Az a baj, hogy lyuk van az elején?" Igen basszus, az a baj, mert én kinéztem egyet, és olyat akarok. Annyira bele van már nevelve az emberekbe, hogy ne olyat válasszanak, amit szeretnének, hanem olyat, ami van. Szinte nem is látják a korlátokat. No kidühöngtem magam. Új zenét hallgatok. Találtam a winyómon egy Cans - Beyond the Gates albumot (most tényleg találtam, nem tudtam hogy ott van), elkezdtem hallgatni, és eszméletlen jó. Most is csak az szól. :-)
|
|
|
|
Blogless |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Nincs, mert nem érek rá. Voltunk táncolni, enni, Vácon, utána gödöllőn is. Jó volt. Midnegyik. Egyenként, és együtt is. Együtt még jobb. :-) Címszavakban. Sko: majd írok, ha lesz időm, gmailt ritkán olvasok, inkább csellóra írj.
|
|
|
|
Blogújdonságok |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Így is megörökítem immár legálísan... asszem, hogy kedvesemnek elkészült az új blogja. Lehet nézegetni, a designötlet az övé, a megvalósítás szerénységemé ;-) Továbbá Molli is írt pár sort, bár nála még Augusztuson áll a naptár, de azért ;-) végre írt.
|
|
|
|
Különleges edzés |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Ma kedd van, és én mégis edzésen voltam. TaiJin, ami azért szokatlan, mert én pénteken szoktam járni. Csakhogy a munkám rapszódikus beosztódása miatt nem tudom, hogy azon a héten vajon el fogok-e jutni edzeni, vagy pont akkor lesz majd meet és nem tudok. Így minden edzésre meg kell próbálnom eljutni, ahova csak bírok, mert ha kimarad egy, akkor talán lejutok egy másikra. Már 2 hete nem voltam, ezért kisebb nyomozást folytattam, és kiderült, hogy van egy másik csoport, akik ugyanazt tanulják mint mi, másik edzővel, ugyanoda kell menni, csak kedden. Kicsit előbb tartanak ugyan, de nem vészes. Ma voltam először... tök ideges voltam, bár nem tudom miért... nem is ment a forma :-S. Teljesen máshogy van náluk az edzés mint a mi csoportunkban mármint az edzés menete más, amit tanulunk az ugyanaz. Biztos elfogult vagyok, de az eredeti csoportom edzése jobb. Sokkal többet gyakorlunk... itt az edző sokkal többet beszél, kevesebbet edz. És csak jobb oldalra tanulják a formát :-(. Na mind1... 2 hetes (vagy 3?) kihagyás után ez is nagyon jó volt... és azért le fogok ide is járni. Nem rossz hely. Maga a forma teljesen ugyanaz, és a bemelegítés is. Apró eltérések vannak. Ami különbséget éreztem... az inkább csak érzés volt, nem konkrétum. Teljesen más ahogy a két edző tanít. Előbb tartanak már, bizonyos értelemben sokkal előrébb, pl szerintem a csoport felének megvan az "első képessége", de mégis... néha megbámultam őket, és még a legügyesebb ember is nagyon... akár azt is mondhatnám, hogy bénán csinálta... Tehát bizonyos értelemben sokkal ügyesebb vagyok mint ők, bizonyos értelemben sokkal bénább. De már most tudom, hogy ezzel együtt is kevés lesz nekem ez a 2 edzés. Minden nap kellene... de arra meg azt mondta Pitcsoda hogy ne, mert az nem jó. Nem győzött meg, én minden nap szívesen járnék, tök jó lenne. Na majd kiderül, hogy pénteken lejutok-e, és ha igen, akkor meg tudom mondani, hogy milyen a 2 edzés egy héten. ;-) De akkor is sokkal többet akarok. Én nem Wushut! Meg nem is akrobatikát. ;-)
|
|
|
|
Güri 1000-rel |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Ez van. Se éjjelem, se nappalom, ha nem idebenn, akkor otthon dolgozom. Mivel ez van, ezért más nincs. És így blog sincs. Tök jó volt tegnap este (pontosabban ma hajnalban) lefeküdni. Csak ennyi. Tök jó volt. A puzzlevel meg lassan haladok. Most este is kész lett egy kisebb darab... de nem vagyok elégedett. Viszont szt is tanulni kell, mert most már sokkal gyorsabban találok párokat, mint az elején. :-)
|
|
|
|
Vasárnapi meló |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
ÉÉÉs igen. Zolka megint bent csücsül a munkahelyén. Nem mintha nem lenne jobb és érdekesebb dolga, dehát meg lett mondva: ma pakoljuk össze a csomagot, amit megkap az ügyfél. Erre mi van? Én sem kapkodtam el a beérést, 11 is volt, mire itt voltam, de sehol senki. Egyetlen elérhető munkatársam, aki mellesleg végigdolgozta az éjszakát sem jön be. Miért érzem úgy, hogy megint én vagyok a palimadár? :- Viszont a jó hír, hogy kedvesemmel egészen rendeződni látszanak a dolgok. Mióta megbeszéltük, hogy mi van, azóta csak vártam, hogy engedjen a feszültség... és ez tegnap este volt először érezhető. Mindenképp pozitívnak tartom. Nincs nyitva semmi. Még mindig nincs nyitva semmi. Útálom a nemzeti ünnepeket, amik szombatra esnek. Nem is tudom ki mondta, talán Pitcsoda, hogy van olyan ország, ahol az ilyen hétvégére eső nemzeti ünnepeket megtartják az előtte levő pénteken vagy hétfőn. Mennyivel humánusabb hozzáállás. :-) Mivel én rabszolga vagyok, így benn kell güriznem a gyárban, és nem tudok elmenni vásárolni, mert amikor tudnék, akkor zárva vannak az üzletek, mert mindenki örül, hogy ünnep van. Csak én nem. (És még kedvesem sem láthatom ma)
|
|
|
|
Most vettem észre először. Mármint ma. Amikor este jöttem haza. Mert igen, ma is dolgozni voltam... és soká végeztem. És ezért kedvesemhez sem tudtam menni. Pedig nagyon szerettem volna. De sajnos holnap korán kell kelnie. (nagyon korán) és ezért korán is kell lefeküdnie, és én jó fiú vagyok, és nem járok így a nyakára. :-) Puzzle rulez :-) Nagyon jól haladok vele... de még nagyon nincs kész. Ha ezt kirakom, szerintem meglepem magam egy 5000 darabossal. És azt fogom kirakni. :-) Tök jó lesz. Már csak találni kell egy jót. :-) No meg ezt kirakni. Nincs ihletem több, ma csak ennyi Zolka mókatára.
|
|
|
|
És igeeen és igen, elkezdtem. Nem tudom meséltem-e már, Kedvese odaadta nekem a nagy puzzlejét, mert ő nem akarja rakni, én meg igen, viszont amikor Vácon vagyok, akkor soksok más dolgom van a puzzlen kívül. Ezért nem haladtam vele. De most megkaptam, és elkezdtem rakni. :-) 1 kis darab híjján kész a keret, meg kedvesem ügyesen kirakta az eget is korábban... most én a sziklákat fogom rakni és és és... :-) Mondtam már, hogy imádok puzzlezni? Nagyon jó játék. Rengeteg lehetőség.. és nagyon jó érzés, amikor beletúrok a kupacba, kiválaztok 2-t, aminek hasonló a színe, összepróbálom őket, és illeszkednek :-) Nagyon jó... hajnali 3-ig raktam. És ha ma hazaérek, akkor is azt fogom csinálni. Kedvesemnek rossz hangulata van. Úgy érzem, hogy nem én vagyok az oka, és nem is rám irányul, csak úgy rossz. Remélem elmúlik neki gyorsan, és utána megint a szokásos mosolygós lesz. :-)
|
|
|
|
Meló és boldogság. |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Még most is benn dekkolok. Reménytelen, és már mondták nekem, hogy a hétvégém is oda. :-( Szörnyű, így nem tudok találkozni Nojácskával, és nem tudom belesuttogni a fülébe, hogy... (ez az én titkom, hogy mit). És ez kiborító. Jól mondta a nagyfőnök egyik szövegében... aki sikeres akar lenni, annak nem kell család. :-( De én inkább családot akarok, én abban látom a boldogságom. A siker... az elmúlik, és csak irígységet szül... a család az viszont otthont. De nem lehet elválasztani a kettőt sajnos. Ha nem vagy sikeres, akkor nem tudod eltartani a családod, tehát nem is lesz... de ha nincs családod, könnyebb sikeresnek lenni, és akkor viszont lesz családod. :-D jó mi? Beszélgettem ma este Pitcsodával, hogy szabad-e reménykedni az életben, avagy nem. Én váltig állítottam, hogy a remény boldogtalanságot szül, hiszen az ember csalatkozik. Ő viszont azt mondta, hogy a remény jó, és bevállalja a szomorúságot is a remény nyújtotta illúziókért cserébe. Nem tudom, lehet hogy igaza van. Nekem túl sok negatív tapasztalatom volt az életben, nem tudom elfogadni az álláspontját. Ha reménykedsz, csalódsz. Ha csalódsz boldogtalan leszel, sokkal inkább boldogtalan, mint annak előtte voltál. Rádvetül a boldogság fénysugara, épp csak megérint... megérzed, mint tavasszal az első napsugarat a fák. De az életben legtöbbször nem a kivirágzás, és teljes fényár következik, hanem a csalódás. Ha nyugodtan, és remény nélkül kivárod a dolgok végét, a boldogság akkor is megtalál szerintem. A csalódás hideg árnyéka nélkül. Uff, én beszéltem.
|
|
|
|
Nagyon jól ment most. Legalábbis szerintem nagyon ügyesek voltunk. A Chachacha jól ment, a tangó is tetszett, és vééégre Kedvesem is ráérzett a roky-ra. Még mindig azt szereti a legkevésbé, de szerintem változni fog. :-) Most már tetszett neki... úgyhogy :-D reménykedem benne. Rövidesen végetér a tanfolyam első periódusa... kíváncsi vagyok kedvesem fog-e akarni menni a következőre. Én mennék, de ki tudja, hogy fogunk-e. Mondta hoyg vizsgák meg minden. Én persze tudom, hogy nem ezen az 1 órán fog múlni az eredménye, mert annó nekem sem ilyenen múlt. De majd kiderül. Utána néztünk vácott megasztárt. Én úgy ahogy volt lemaradtam az egész előző megasztárról. Egy részt sem láttam, soha nem hallottam énekelni egyik nevezőt sem. Szóval :-). Nem szeretem a TV-t. De most megnéztem. Tipikus idióta kereskedelmi TV-s rongyrázás. Kit mutattak? A legbénábbakat, legesélytelenebbeket, legcsúnyábbakat. Értem én, hogy akik bejutottak, azokat még soxor fogjuk látni... de akkor sem volt értelme. Egyeltalán miért kell még a selejtezőt is mutatni? Gondolom sok embert érdekel mások bénasága... engem nem érdekel. Én sajnálom azokat, akiknek nincs önkritikájuk, de nem akarom megnézni őket. Egyetlen nem bejutott volt szimpatikus... a kínai kislány (amennyit hallottam belőle, nagyon szépen beszélt magyarul, sok honfitársam megirígyelhetné), és vele tök normálisan bántak ellentétben a többi versenyzővel. Nem értem azt sem miért kell beszólni... pl hogy miért kritizálta meg a fehér ruhás lány ruháját olyan gusztustalanul az egyik zsűritag. Valszeg csak én vagyok a galamblelkű, de az ilyet nem szeretem. Az őszinteség nem kell hogy együtt járjon feltétlenül a bunkosággal. Szóval magamtól ezt sem fogom nézni.
|
|
|
|
Eddigi hét |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Rengeteg munkám van, semmire sincs időm. Hétfő reggel hazavittem a puzzlet, de még ahhoz sem volt időm, hogy úgyahogy összeállítsam. Pedig már szemeztem vele párszor :-) Tehát... hétfő... semmi érdekes. Kedd, találkoztam kedvesemmel, együtt ebédeltünk, és beindult az ingproject érdemi része. Azaz vettem 2 inget, és nagyon szépek, és hmmm :-D. Ma is az egyikben jöttem, és tetszik. Időközben átnyálaztam a szekrényemet, és ráakadtam mégegy tök jó ingre, meg kiselejteztem néhány csúnyaságot. :-D Próbáltam tegnap lejutni TaiJi edzésre, de nem sikerült. Éppen hiányzott az edzője annak a csapatnak, és a helyettesítőt nem akartam megkérni, hogy ugyan engedjen már be :-) De jövő héten már lesz, és akkor megyek. Ma is találkozom Kedvesemmel. Táncolni fogunk, és remélem nem lesz pont meet idebenn. :-) Ha egyszer hazajutok, akkor szeretnék már puzzlezni egy jót. Esküszöm kikapcsolom a gépet, de legalábbis az MSN-t, kiveszem az akkut a telefonomból, és puzzlezni fogok. De jó lesz :-D
|
|
|
|
Vasárnapi történések |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Voltam Vácott. Beszélgettünk sokat kedvesemmel, és elmondtam neki az Agykontrolos tapasztalataimat, és hogy szerintem hogy lenne jó a dolog. Úgy vettem észre, hogy egyet is ért, meg nem is, örül is, meg nem is. Örül, mert nem vetettem el őt, és igazságtalannak tartja azt amit kitaláltam. Velem szemben igazságtalan. De nem mondott ellent, és úgy láttam, hogy beleegyezik, mert nem tud jobbat. Remélem, hogy a bizalmam nem fogja kihasználni, és azt is, hogy ha nem is cselexik úgy ahogy én szeretném, azért figyelembe fogja venni az én véleményem / érzéseim. Azért nekem is szokni kell még majd ezt az új módit... nem fog egyből menni. Úgy érzem, igazán rövid idő alatt kiderül, hogy ez működik-e. Végre ettem. Vasárnap este felé, úgy számolom kb 30-35 óra "böjt" után jól bebrassóiztam Kedvesemnél. Jól esett. De valahogy úgy érzem, hogy kellett ez a kis nemevés. Olyan jól kitakarított engem :-). Szőke szokta volt mondogatni, hogy milyen hihetetlenül rossz, és milyen szörnyű az ő 25 órás böjtjük, és hogy utána vigyáznia kell a kajával, mert nagyon bánthatja a gyomrát, meg ilyenek... hát nekem semmi ilyen nem volt. Pedig tovább éheztem mint ő... igaz én ittam mézes teát, meg szörpös cuccot, lehet hogy amiatt volt. Szóval engem kicsit sem terhelt meg ez a kis koplalás. Volt nálam az üveges. Tök normális volt, nem kért sokat, szépen dolgozott, még össze is söpört maga után. Mindenkinek ajánlom: DirektmesterDömdödöm.
|
|
|
|
Agykontroll |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Nagyon régen csináltam már, de ma kipróbáltam. Mivel semmi 5letem nem volt kedvesemmel kapcsolatban, így gondoltam ártani nem árthat. Már nem emléxem, hogy hogyan kell lemenni a tanácsadókhoz... ezért mást találtam ki, de funkciójában ugyanaz. Nagyon jó tanácsokat kaptam, és teljesen megnyugtatott. Mintha lenyomtam volna 3 TaiJi formát. :-D Azt hiszem legközelebb, ha otthon járok megpróbálom előkeríteni az agykontrollos papíromat, és elmegyek egy ismétlő tanfolyamra. Most már egészen biztos vagyok benne, hogy mi a helyes út, és nagyon imádom Kedvesemet. :-) Most pedig rohanok Vácra, hogy ezt neki is megmondhassam személyesen... (Érdekes, még mindig nem vagyok éhes. lassan 2 napja nem ettem. ki érti ezt?)
|
|
|
|
Bonyolult élet |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Mindenki azt mondja... úgy szép az élet, ha zajlik. Hát jelentem, én nem szeretem. Kicsit lehetne már nyugi, lehetne már 1 hétig nyugi úgy, hogy 1x sem kell idegesen elaludnom, és nem kell azon dühöngenem/búsulnom, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, vagy hogy mi lett volna ha máskép történik ami megtörtént. Mondtam, hogy tegnap gyümölcsnap volt. Ma meg böjtnap van... vagyis ez így nem igaz, mert azért ettem (diót, kb 10-15 szemet), és ittam is sokat (tea + méz), de valahogy nincs kedvem enni. Nem vagyok éhes. Pedig már igencsak este van. Őszintén szólva most már kezdek éhes lenni, de a szar kedv miatt most nem fogok enni. Ma nem. Aztán lehet hogy holnap sem. Meglátom. 2 napi koplalás után csúnyán fogok kinézni, de nem érdekel. Én így akarom. Aki esetleg nem sejtené, igen, megint volt egy kis beszélgetésünk kedvesemmel, mert nekem megint savanyú volt a szőlő. Erről nem is mesélnék többet. De azt kitaláltam, hogy lesz másik blogom. Egy nem publikus. Annyira nem publikus, hogy inkább napló lesz... ezért ne is keresse senki, nem fogjátok megtalálni a neten. És oda fogom leírni, ami igazán bánt, és ezzel jól bosszút állok mindenkin. Muhahahaa... Ajánlom mindenki figyelmébe Vikuska publikus blogját. Az utóbbi időben frissít is rendesen, és nagyon jól ír. Azért nem fogja Pitcsodát pótolni, de nekem egészen tetszik. Respect.
|
|
|
|
Villanyszerelők |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Itt voltak. 40000 Ft-t fizettem. Majd le hidaltam. Durva volt. De legalább most már nem fogja levágni. :-(
|
|
|
|
TaiJi edzés |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Tök jó volt. Edzeni nem edzettünk semmit, mert az edzőnk táborban volt, és Márti helyettesítette volna... de összesen négyen voltunk vele együtt. Mégegy lány, meg még egy fiú rajtam kívül. Amikor meglátta a csoport méretét, föltette a költői kérdést, tartsunk így edzést? Én szerettem volna, de a többiek lustasága miatt inkább hagytam a fenébe... ehelyett, azon a címen, hogy várjuk a többieket, jót beszélgettünk négyesben... nagyon sajnáltam, hogy vissza kell mennem dolgozni, mert Márti hívott teázni, és szívesen mentem volna. :-( Ide még leírtam a tegnap esti beszélgetésemet és a végét Kedvesemmel, de inkább nem postolom be. Kezdem nemcsak érteni, hanem át is érezni, miért hagyta abba pitcsoda a blogolást. Nekem is szünetet kellene tartani mostanában. Pedig már tök jól fölment a napi counter. Volt olyan nap, hogy majdnem 30 hit volt az oldalon :-)
|
|
|
|
Gyümölcsnap |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Nem írtam már egy ideje. Nemtommér. Beindultak a dolgok nálam... miután kialudtam a sikertelen Elmüs történetet, gyorsan kerestem egy villanyszerelős céget, és megrendeltem a dolgot onnan (is), meg ha már arra jártam, akkor üvegest is találtam, és az is el lesz intézve gyorsan. :-) Ha egyszer megembereli magá az ember, akkor megy minden, mint a karikacsapás. :-) Kedvesem gépének összeszerelése még mindig áll, mert nem lehet kapni normális házat, amit meg kinéztünk csak 2 hét múlva lesz. :-( Ma húsmentes napot tartottam... már amennyire sikerült. A körte tök finom dolog, meg a répa is (és nagyon mókás látni, amikor a többiek nagyot néznek, amikor eszem éppen :-)), de a lángos, amit beválasztottunk Pitcsodával az valszeg zsírban sült, így a húsmentes nap nem éppen igaz. Nem baj, majd holnap is azt tartok, és akkor jó lesz. :-) Már csak 2-t kell aludni Vasárnapig. :-) Olyan hideg van már mostanában éjjel, hogy semmi kedvem reggelente kikelni. Ma is 9 után másztam ki... pedig korábban kellett volna jóval. Remélem elmúlik ez a téli lelassulás rövidesen. :-) Olyan puzzlezhetnékem van most is. Szerintem venni fogok egy jó nagy puzzlet, és azt fogom rakni... kivéve, ha most nem felejtem el kedvesemtől elhozni az övét.
|
|
|
|
Tánc + vác |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Tánc: Nagyon nehezen szoktam meg, hogy most nem a C++-on kell gondolkoznom, hanem kedvesemet kellene vezetnem. eleinte sokat mondta, hogy naaa.. vezessem már jobban. Utána szerintem belerázódtam jól. Kellemes volt. :-) Egyre ügyesebbek vagyunk Vác: Ottragadtam. Haza akartam jönni, de utána kedvesem megkérdezte, hogy mit szertnék, és én igazándiból maradni szerettem volna, így azt mondta, hogy maradhatok. :-) Maradtam. De a puzzlet lefelejtettük :-) Sebaj, majd vasárnap elhozom. Reggel: Voltak nálam az elmütől, átszerelni a biztosítékot. Kiderült, hogy ahhoz, hogy azt a biztosítékot átszereltessem, amelyik mindig lekapcsol, ahhoz egy egyszerű villanyszerelő elég, az Elmü csak a fő, közveltlenül az óra melletti biztosítékot cseréli ki. :-( Nem baj, azt kicserélték, én meg gazdagabb lettem egy tapasztalattal. 11000 forintomba került. Van ez így. :-( Akkor most már csak 2 elintéznivalóm van ami sürgős... Ezeket letudom, és jó lesz. :-( Remélem.
|
|
|
|
A fáradtság tovább tart |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Nem tudom miért, de még mindig bennem van az a teljesen elnyomós holtfáradtság, amit szombat este éreztem. Pedig ma éjjel is akkorát aludtam, mint a ház, éjfél körül kinyúltam, és reggel 7-ig mint akit lelőttek. :-) Nagyon finom volt. Kidobtam az utolsó margarinos dobozt, amit életemben vettem. Soha többé nem fogok margarint venni. Helyette vettem 2féle vajas dolgot, amelyek ugyan tele vannak e-számokkal, de nincs jobb. Egyszerűen nem lehet kapni semmit, amiben nincs legalább 2-3 féle e betű. Tegnap olvastam egy ismerősöm site-ján, hogy miért nem jó tejet inni... és igen meggyőző volt. Szóval tejet sem nagyon fogok inni ezentúl. Mondjuk ezzel csak az a gond, hogy néha nagyon szeretem, mert finom, és a kakaó is finom... meg a sajtot, és a vajat meg néhány ételnél a tejfölt sem tudnám elhagyni, mert nem tudom elképzelni e káposztáshúst tejföl nélkül. Ja és persze a joghurt... nyami. Szóval ezek miatt annyira nem fogom száműzni a tejtermékeket az étrendemből, mint a margarint. A margarin sokkal egészségtelenebb szerintem, mert az új étel. Tejet meg már évszázadok óta fogyasztunk... de mondjuk ez is érdekes. Mert a tejet évszázadok óta isszuk ugyan, de ebben a jelenlegi preparált formájában nem. Homogénezett, ultrapasztőrözött, zsírszegényített, csírátlanított... annyi köze van a tejhez, mint a szőlőleveknek amiket a boltban lehet kapni a szőlőhöz. Úgyhogy annyira azért nem szép a tej sem. továbbá, cask az europid népek isznak tejet, azaz európa, és észak amerika betelepült népei. Úgyhogy mégegy érv a tej ellen. (és pl a kínai emberek sem isznak tejet :-))
|
|
|
|
Hétvégi leltár |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Ez egy nagyon nagyon nagyszerű hétvége volt. 2 villanás alatt végetért az igaz, de végre nem volt semmi kötelezettség, ahova menni kellett, vagy akinek ki kellett elégíteni valamilyen vágyát. Igazán csak magamnak magamért volt ez a hétvége. :-D Tök jó volt. Néha kell ilyen, ez pihentet igazán. Szombat: TaiJi nap. Kemény volt. Soha nem edzettem még egyhuzamban 1 napot (na jó, nem volt ez egy nap egészen... kb 10:40-től 16:30-ig nyomtuk). Mikor csináltam, és ott voltam, és aktívan részt vettem benne, akkor nem éreztem fáradtságot. Tök jól bírtam. De amikor hazaértem, és kitaláltam, hogy mivel ennyire nem vagyok fáradt, én most dolgozni fogok... minden erőm elveszett. Csak ültem a gép előtt, 3 char/min-es tempóval gépeltem, és nem jutott eszembe semmi... elkezdtek sajogni a csontjaim, és izületeim... és már 11-kor kívántam hogy fekhessek már. Annyira elfáradtam, hogy nem igaz... most meg izomlázam van. Maga az edzés viszont hihetetlen jó volt. Sokat formáztunk, és végre... véégre megtanultam a kardformából azt a részt, ameddig nekünk tudni kell. (Aki tudja miről van szó, az első ugrálás után még 1 mozdulat, ahol a yin-yang lépés van.) És egészen kezd tetszeni a kard is. Eddig nem, de most... volt ott 2 srác, akik már 9 éve nyomják, és láttam, ahogy ők csinálják... hihetetlen volt az a gyakorlat, és biztonság, ahogyan csinálják. Lenyűgöző. Szóval én is olyat akarok. :-D Az egyik lány hozott saját készítésű szamószát, amit megöntöztünk fokhagymaolajjal, meg én mézet is tettem rá (senki nem merte utánam csinálni, hiába mondtam, hogy milyen finom úgy...)... nagyon finom volt... és én teljesen jól laktam tőle. A többi srác mondta, amikor mentünk haza, hogy nekik hiányzik a hús, és kell, mert anélkül éhesek. Nekem nem hiányzott. Jó volt, hogy nem ettem egy falat húst sem. Este nem volt otthon semmi kaja, úgyhogy csak egy kakaót ittam, de akkor sem ettem volna semmi húst :-) Vasárnap: Vác. Kisírtam kedvesemnél, hogy korábban mehessek, így náluk ebédeltem (nyamii.. az anyósjelölt valami hihetetlenül jól főz. Olyan almás rácsostésztát csinált, mint anyukám, amikor még hajlandó volt sütni, és a sóágyban sült csirke is ínycsiklandó volt... :-P azóta is összefolyik a nyál a számban, ha csak rá gondolok.). Utána segítettem kedvesemnek matekozni. Úgy láttam, sokat fejlődött, és ragadt rá soksok tudás. :-) És remélem nem olyan lesz mint a kiselefánt, hogy nehezen tanul, könnyen felejt ;-) Mert ma ír belőle, és jó lenne, ha ügyes lenne. Én bízom benne. Utána ő latinul tanult ;-) mindenféle növényneveket...[kitérő: eszméletlen, biztos, hogy valami szexmániás ember találta ki ezeket a neveket... Pinamer (ez egy virágzatfajta), meg Pinusz (ez valami növény keresztneve), meg van mégegy, aminek csöves nyelves levele van, amiből fehér tejnedv folyik.. (pitypang) :-D Tiszta jó ilyesmit tanulni egy lánnyal. Olyan jókat nevettünk. Jajj.. és azok a rajzok, amiket kedvesemmel rajzoltatnak a füzetébe. Senki nem mondhatja nekem, hogy annak semmi köze a szexhez. :-D] Közben én néha puzzleztem is... de ilyen 10 perces kis rakásokkal nem halad a dolog, úgyhogy elkértem kedvesemtől az egész dobozt, és otthon fogom rakni :-D Ott legalább nincs macska, meg kutya, meg ilyenek, akik szétcincálnák. :-D Szóval végre fogok tudni rakni otthon ilyesmit... :-D Tök jó lesz... Ezután véletlen lekéstem a vonatot, és ottmaradtam Vácott... és reggel kikísértem kedvesem... utána meg álltam végig a vonaton :- mert nem volt hely. Szurkoljatok Kedvesemnek, hogy jól sikerüljön a matekja. :-D
|
|
|
|
Szerencsétlenség és boldogság |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Elugrottam egy ismerősömhöz filmet nézni, (Alien VS Predator, meg ne nézzétek, mert ilyen szart még életemben nem láttam. Még a B kategória is túlzó jelző hozzá :-( Hihetetlen. Sárba tipor mindent, amit eddig szerettem az alien, és predátor moviekban... :-) és előtte beszéltem telefonon Kedvesemmel, hogy már nem fogunk beszélni, mert én megyek, és ne maradjon fönn sokáig. Mikor vége volt annak a förmedvénynek, megnéztem IRC-en, hogy ott van-e még kedvesem, és láttam, hogy ott. Nosza, gondoltam hazasietek, és beszélgetek vele egy kicsit. Hazaértem, és látom, hogy már elment :-(. Próbálom telefonon, ki van kapcsolva :-( Mit tehet ilyenkor egy szerencsétlen férfiú? Szomorkodik, és SMS-t ír :-( Magányos vagyok így éjjel egyedül... Lehet hogy nekem is le kellene feküdnöm... elvégre holnap korán kellene kelnem :-) TaiJi hétvége mellett döntöttem, mivel most este nem tudtam elmenni edzeni, mert sok munka volt. Kíváncsi vagyok odatalálok-e :-) Mármint ahova menni kell. Majd kiderül. :-P De várom már a Vasárnapot. Végre láthatom kedvesem, végre a szemébe nézhetek megint, és láthatom ahogy mosolyog... hmmm... említettem már hogy magányos vagyok így éjjel? Magányos és boldog... hihetetlen milyen jó, ha az embernek rendeződnek a dolgai a kedvesével... és jól rendeződnek. :-)
|
|
|
|
Hétvégi tervek |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Olyan szépen kitaláltam, hogy szombaton megyek szigetszentmiklósra TaiJizni, aztán a Vasárnapomat Vácon töltöm kedvesemmel, és akkor az egy jó hétvége lesz. De most lehet hogy borul a programom. mert van egy ismerős, akihez mennem kell dolgozni, hogy igazán haladjunk... még nem találtam ki, hogy mit szeretnék csinálni. Estig még van időm. Kedvesem nagyon hiányzik, és nem pótolja a személyes találkozást, hogy tegnap is beszélgettünk IRCen, meg telefonon is egy kicsit. Azt hogy mellette legyek, és lássam az arcát, azt semmi nem pótolja. :-( De vasárnap előtt biztos nem láthatom, mert neki is dolga van szombaton.
|
|
|
|
Horoszkóp |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Nem is meséltem, hogy kedvesem tegnap este mutatott egy horoszkópot, mielőtt még belemelegedtünk a megbeszélésbe. Az ő jegyéhez az volt írva: Ha szívének megkínzója helyett figyelne a többi emberre is, akkor utazásai közben (akár munkába menet) talélkozhat egy olyan emberrel, aki a tenyerén hordozná. (Kedvesem nemrég ismerkedett meg egy pasival a buszon. És én voltam a szívének kínzója) Hozzám ez volt írva: Ha félreteszi a féltékenységét, és kicsit több türelmet tanúsít társa iránt, akkor megoldhatja a problémáit, de figyelmesnek kell lennie. Mind2 naggyon telibe talált. :-D Ennyire még soha nem talált telibe egyetlen horoszkóp sem, amit olvastam. Lehet hogy nem volt pontos az idézet, ha megkéritek kedvesem, biztos idézi nektek. Ezúton üzenném neked kicsim, hogy kérlek ne dobd ki azt az újságot, mert ha Te nem akarod megtartani, akkor nekem kellene.
|
|
|
|
Rendeződő helyzet |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Úgy tűnik kedvesemmel tegnap este sikerült megbeszélni az ügyesbajos dolgokat. Tegnap este tánc után hazakísértem a leányzót, és megbeszéltük, hogy ki mit szeretne, ki mit gondol úgy, hogy hibázott, hogy legyen ezután. Szerencsére én sem voltam éppen türelmetlen fázisban, meg kedvesem is nyitott volt, így ha nem is gyorsan, de éjfélre kitaláltuk a megoldást, és mostantól megpróbálunk úgy élni. Remélem működni fog. Csak annyit fűznék még hozzá, hogy azt hiszem kellett ez a pár nap, amíg kiforja magát, mert ha hétfő este, sík idegen beszéltünk volna, akkor nem tudtam volna neki olyan átgondoltan elmondani, hogy mit miért nem akarok, és mi nem teszik. Olyan jó volt utána a szemébe nézni, végre megint őszintén, és szeretettel.
|
|
|
|
Akkor megpróbálom finomítani, mert mindenki nagyon bekattant erre a szóra. Nektek is az a bajotok, mint mindenkinek (including me), hogy végletekben gondolkoztok. Nem arra kell gondolni, hogy Zolka ettől kezdve zombiként fog járni, és még a nyála is elcsöppen, annyira nem érdekli semmi és senki, és nem fog senkitől semmit kérdezni beleértve a kedvesét is. Nem. Ez nonsense. :-) Nem kell a ló legtávolabbi oldalára átesni. :-) Egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos dolgok Kedvesemmel kapcsolatban ezentúl sokkal kevébé (értsd: egyeltalán nem) fognak zavarni (értsd: érdekelni). Ha tudtok erre jobb magyar kifejezést, mint a közöny, akkor várom a javaslatokat. Nem áltlános, mindenre, és mindenkire kiterjedő, és mélységes közönnyel kell tehát számolni, azt nem is tudnám megtenni. De ilyet, amilyet kitaláltam, ez működhet. Kedvesem sem tudott jobbat mondani, és Ti sem. Én ezt kitaláltam, jónal tűnik. Nojácskát fölmenti az én nyígásom alól, én pedig jobban fogom érezni magam. Lehet kritizálni. :-)
|
|
|
|
Noss... egy napi gondolkozás és némi segítség hatására kitaláltam, hogy hogyan fogom megjavítani a dolgokat. A részletekkel nem untatok senkit, a lényeg az, hogy kitaláltam, hogy kicsit átvariálom az érzéseimet. Ennek hatására közönyösebb leszek, és máris nem lesz ilyen gond többé. Elmondtam Nojának is, nem tudott jobbat :-D úgyhogy ez lesz. Jóéjt mindenkinek. És köszönöm a szorításokat.
|
|
|
|
Fáradtság |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Most kezd rajtam kijönni. Talán ezért lehet... vagy nem tudom miért, de egészen megnyugodtam. Azt nem mondom, hogy boldog vagyok, de nem vagyok depis. Már a depi sem a régi, 6 éve benne voltam kb 2-3 hónapig, úgy izomból. Most meg. 1 nap és már ki is jön belőle az ember. Nem állapot. Utánanéztem pár dolognak a NET-en. Mivel az előző postban írtam, hogy önvizsgálat meg minden, gondoltam ne csak a szám járjon, járjunk utána. Google a barátod, megnéztem a "féltékenység" sztringet, és a mimi oldalain soksok érdekességre bukkantam. Jól el is olvastam őket. Igen érdekes vélmények és tanácsok is vannak ott, ha van rá igény benyomok 1-2 idézetet. Olvasgatam, önvizsgálgattam, és a vége az lett, hogy elmúlt a depim (:-( ). A hogyan tovább még nem tudom. Van 1 idézet, amit találtam, amin nagyon meghökkentem, és nem állom meg, hogy be ne rakjam ide: "A féltékeny embert el kell hagyni. Másikat, egy toleránsabbat kell választani helyette." Azaz szabadfordításban, aki féltékeny, azt kövezzük meg. (kövezzüüük meeeeeg aargh) Akartam linket is írni, de minek. Akit érdekel majd megkeresi a cikkeket.
|
|
|
|
Kezdek megnyugodni. Ez azért erős túlzás, de az éjjel/hajnal/reggelhez képest ez maga a felengedés. Vajon miért történik ez? Szinte biztos, hogy én vagyok az oka... de mit csináltam rosszul? Hol vagyok hibás? Vizsgálom magam, újra és újra, és nem lelem, hogy hol vagyok híjján az értelemnek... hogy mit kellene máshogy csinálnom. :-(
|
|
|
|
Nem aludtam ma éjjel. 1 percet sem. Dolgoznom kellett volna, de nem nagyon bírtam. Gondolkodtam, kombináltam, és csupa olyan dolgot csináltam, aminek semmi értelme. Miután kedvesem olyan jól... :- ellátott gondolkodni valóval én fölcsaptam a fejhallgatómat, és jó hangosan zenét hallgattam, Nightwish, pont illik a hangulatomhoz. Azt hiszem ennyire mélyen 6 éve voltam utoljára. :-
|
|
|
|
Aranyfonál |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Hitem szerint ha két ember őszintén, fenntartás nélkül szereti egymást, akkor szívüket egy vékony aranyból sodort fonál köti össze láthatatlanul. Nagyon vékony, talán ezért nem látja szinte senki, mégis kibír mindent, a legerősebb vihar sem tépheti el, és nincs az az olló, amely elnyírná, de a legfinomabb érintés is elszakíthatja. Ha a pár között romlik a kapcsolat, akkor feslik a fonál, majd szakad, de ha javul, akkor erősödik, és fölragyog. Nekem is van (?) egy aranyfonalam, összeköt a kedvesemmel. Figyelem egy ideje, régen szikrázott, és fénylett... most már csak néha csillan rajta egykét eltévedt holdsugár. Néha úgy érzem életet lehelhetek bele, néha (pl most hétvégén meg előző héten) felizzik és kitisztul. Mármár úgy éreztem új élet költözik belé. De most jött a hétvége vége, és visszaesett a hét elejei halványságra, tompa lett a fénye, sivár a csillanása. Aztán jött a ma este, beszélgetés kedvesemmel, és most úgy látom, alig maradt valami, a chat alatt szinte teljesen eltünt, elkopott. Őszintén megvallom, 1 hónapon belül meghallom az elszakadó aranyfonál csendes hangját. Nem akarom, és sajnálom, de erre visz ez a rémálom, hogy a boldogságom múlik az aranyfonálon.
|
|
|
|
Időérzékem |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Megzavarodott az időérzékem. Teljesen csütörtöki érzésem van. Mintha holnap lenne vége a hétnek. Pedig most kezdődik :-( Grr... már kezdtem beleélni magam... Durva projectre kerültem... asszem most 4 hónapig túlóra hegyek lesznek. :-( Úgyhogy kérek elnézést mindenkitől, ha nem megyek sehova, csak munka lesz. Valószínűleg ki lesz ütve a karácsonyom, és szilveszterem is :-( Remélem meg fogja érni.
|
|
|
|
Jó helyen lakom. 8. kerület, majdnem a város szíve. Régen ez volt a város legrosszabb környéke, de mostanra sokat változott. Már csak majdnem a legrosszabb. De a történet szempontjából ez most lényegtelen. Két villamosmegállóra van a legközelebbi metró lejárat, és így ha éppen nem jön a villamos, akkor sétálni szoktam. Ilyenkor ébredek fel, ilyenkor gondolom át a dolgaimat, ilyenkor írok jóreggelt SMS-t, ilyenkor határozom el, hogy milyen dolgok várnak rám azon a napon. Mostanában már annyira szükségem van erre reggeli kis sétára, hogy néha még az éppen érkező villamost is elengedem, mert kell, hogy végigrágjam magam a gondolatokon. Jó dolog a reggeli séta. Rendez és nyugtat. Sétáljon mindenki reggelente. :-)
|
|
|
|
A világos oldal |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Sikerült megszereznem a Nightwish legújabb albumát. Once a címe, és még egészen friss darab. :-) Hihetetlenül jó. Egész hétvégén azt hallgattam, és oda vagyok érte, asszem megint soksok metálzenével fogom nyugtatni gyötrődő lelkem.
|
|
|
|
Furcsa koncert a hétvégén |
|
|
|
2004.10.?? ??:?? |
|
|
Egy hasonlattal tudnám jellemezni a hétvégémet. Olyan volt, mint amikor egy 100 tagú, komolyzenét játszó zenekar csodálatos összhanggal egy pompás koncertet ad, amely az elejétől a legvégéig harmónikus, és az embernek belebizsereg az összes testrésze amíg hallgatja. Majd a záróakordnál, mintegy varázsütésre széthull a összhang, és egy nagynagy disszonáns hangzavarba fullad a koncert. A hallgatók még nem léptek túl a harmónia eme lélekemelő művén, amit a tökéletes előadás bizsergése adott, és értetlenül bámulnak a zenészekre, magyarázatért esedezve az utolsó taktusok miatt... vajon miért kellett az egészet elrontani? A disszonancia sokkjából lassan ébredve még tapsolni is elfelejtenek, és lassan lemegy a függöny...
|
|
|
|
Nem sokat írtam a héten, mert volt 1 dolog, amit nem mondhattam el, viszont bármi ami történt azzal kapcsolatos, így ha azokat az apróságokat elmondom, akkor a titokra is fény derült volna, és azt meg nem akartam. Új projecten vagyok, ami jónak tűnik, legalábbis tetszik most. Lehet hogy később nem fog, de most még tetszik. Táncoltunk kedvesemmel Szerdán (ezt megírhattam volna akkor, de kimaradt), nagyon bénák voltunk mert nem gyakoroltunk semmit. :-( Legalábbis én nagyon bénának éreztem magam. A megfázásom már javulóban, köhögök, meg folyik az orrom, de legalább más bajom már nincs. Persze jó lenne ha már ez sem lenne, de csak elmúlik már végre. Úgy volt eredetileg a terv, hogy ma (pénteken) Molliéknál házavató buli lesz, de Gianték kicsit megbetegedtek, és ezért át lett pakolva jövő hétre... talán szombatra, de még az sem biztos. Szóval jól döntöttem, hogy hoztam ma edző cuccot, mert mehetek edzeni. :-) Tegnap találkoztam egy volt fősulis tankör/évfolyamtársammal. Viharos kapcsolatunk volt annó :-) de már lecsendesedett. Ettünk egy jót, beszélgettünk minden ilyesmi. Tök furcsa, hogy szinte minden velem egykora ember házasodik, gyerekvállalással törődik, éppen eljegyez, összeköltöz, ilyesmit csinál... mintha mindenki felnőtt volna a környezetemben. :-D Ő is éppen nem rég kérte meg a kedvese kezét... már paphoz járnak meg ilyenek. Egyrészről irígyelem, mert milyen jó is az... másrészről meg nem, mert mert... nem tudom miért. Kedvesem gyakorlati hete is eltelik lassan, ha minden igaz holnap láthatom. Azt találtam ki, hogy majd hozzám jön a sulijából, és majd holnap kísérem haza... de nem tetszett neki az ötlet... :-( úgyhogy csak holnap. Kíváncsi leszek. No, asszem a leltár megvolt...
|
|
|