|
Holnap végre haza |
|
|
|
2009.01.22 15:35 |
|
|
Holnap megyek haza végre valahára. Már csak másfél órát kell kibírnom itt a gyárban, és indulás. Másfél hétig nem fogtok hallani felőlem, mert ugye síelés is lesz. Nagyon várom már. Jön Csilla apró porontya is, kíváncsi vagyok hogyan fogja viselni az utazás megpróbáltatásait. Meg hogy hogy fogunk elférni, mert most sokan leszünk úgy tudom. Ha addig nem írnék, akkor mindenkinek sok jót. Majd mesélek. Ja, és azzal a héttel véget ér az első évem idekinn (pont a szabira esik a vége), azaz túl vagyok 52 hét külföldön.
|
|
|
|
Hétvége és hételeje |
|
|
|
2009.01.20 14:21 |
|
|
Pénteken megérkezett Pitcsoda, úgyhogy a hétvégét az ő társaságában töltöttem el. Beszélgettünk nagyon sokat, meséltem neki az életem folyásáról, és ő is az övéről. Rég volt már utóljára, hogy ilyet tehettünk, ő is másik országban él, én is már jó ideje. Szombaton sétáltunk a belvárosban, voltunk a Hard Rock Cafe-ban (első alkalommal voltam, és nagyon jó volt. Olyan jól laktam, hogy még másnap reggel sem voltam éhes.), este pedig elvittem a Radisson hotel tetején levő (34. emelet) kilátó-bárba, ahonnan egész Oslot be lehet látni. Vasárnap a közeli park, Songsvann (sétálás a jégen), Skótkocsma (sztéket ettem, finom volt) és Microbrueri (vagy mi a neve) volt soron. Hétfőn pedig hajnalban távozott, jó korán, már 3:30-kor kelni kellett, hogy elérje az első Flytoget-et. Egész vasárnap és azt követő éjjelen esett a hó, ez alatt vagy 30cm lejött, (és még azóta is vagy 10 cm) úgyhogy most néhol ember magas hókazlak vannak mindenfelé... igazi barátnő-fürdető idő . Munkatársammal jól meg is állapítottuk, hogy ez teljesen csak ezért lett teremtve. Még 3 napot kell kibírnom, és megyek haza, és jön a síelés... de jó lesz. Ja, majd elfelejtettem. Tegnap este elindítottam a mosógépet, hogy akkor én most jól kimosok. Mindez olyan este 10 óra magasságában. Vártam... vártam hogy végezzen, de a korai kelés miatt kicsit elbóbiskoltam a könyvön, majd nagyon elbóbiskoltam... és végül ma reggel nagyon nem értettem, hogy miért nem feküdtem le rendesen. Miért égnek a lámpák, miért alszom egy könyvvel, meg ilyenek. Már a reggelimet csináltam éppen, amikor eszembe jutott, hogy jaaaa, én ki akartam teregetni még este... azért égett minden lámpa, azért nem akartam elaludni, ezért nem mostam még fogat sem este... csak olyan fáradt voltam, hogy teljesen elfelejtettem az egészet. Nem baj, a ruhának szerencsére nem lett baja...
|
|
|
|
Továbbra is beteg |
|
|
|
2009.01.15 11:02 |
|
|
Nehezen múlik ez a göthő. Mondjuk nem vagyok mintabeteg, ma is hajnali 3 után aludtam el, mert sürgősen el akartam olvasni az éppen befejezés előtt álló könyvet, és mivel már csak 80 oldal volt hátra (fél 1-kor), ezért kénytelen voltam elolvasni. Ezzel 6-ra emelkedett az idén elolvasott könyeim száma, és már el is kezdtem egy Rejtőt. Még 8 nap. Hallgassatok kellemes metálzenét: Sentenced - MournSilentium - Forever Sleep
|
|
|
|
Beteg vagyok. Pedig azt hittem, hogy most megúszom egy kis szipogással, meg némi "érzem hogy bújkál bennem valami"-vel, de nem. Tegnap este már eléggé kutyául voltam, láz meg minden, ma meg ugye munka volt megint, ez szépen betett, elég szarul vagyok. Persze internet ma sem volt, úgyhogy unatkoztam egész nap, pedig megígértem magamnak, hogy viszek be ilyen hordozható játékokat, de persze alig bírtam fölkelni, és így késve indultam, és így már nem volt időm bekészíteni a pendriveot. Szörnyű, utálok beteg lenni. De már csak 10 nap, sőt, ha holnap fölébredek már csak 9 nap, és mehetek haza.
|
|
|
|
Olvasós hétvége és netmentes hétfő |
|
|
|
2009.01.12 17:30 |
|
|
A hétvégi aktivitásom egyelen szóval leírható: olvastam. És ez azt is jelenti: ezalatt a szemeim előtt megadták magukat, és enyémek lettek a következő könyvek: Anthony Horowitz: Homályos nyomok, Roald Dahl: Matilda (angolul), J.Goldenlane: Isteni balhé. Az azt megelőző héten pedig egy másik Horowitz könyv és az Ender's Shadow esett nekem áldozatul. Úgyhogy ez alatt az egy hét alatt többet olvastam, mint előtte 1 év alatt, ami egyrészt tök jó, másrészt szégyen. De nem fogok leállni, már elkezdtem mégegy J. Goldenlane-t, és az apámtól karácsonyra kapott 4 Rejtő könyvet is el akarom fogyasztani. Ma pedig nagyon érdekes munkanapom volt (nem csináltam semmit), mivel nem volt internet... ami azt jelenti, hogy nem működött az általunk írt szoftver (licensz-szerver nem elérhető), ezt még meghackeltem, de semmi más céges honlap, vagy olyan program sem ment, ami bárhogyan is a céges vagy a világhálóhoz próbált volna kapcsolódni... szép látvány volt az iroda, mindenki játszott, olvasott, gitározott, szocializálódott... senki nem tudott dolgozni. Bele sem merek gondolni, hogy mennyi pénzbe került ez a gyárnak... és hogy ki fogja állni a cehhet. 17:22, és eleddig 3 ember emlékezett meg rólam. Azt gondoltam, hogy nem lesz sok, de ennél azért többre számítottam. Hiába, ahogy öregszik az ember, úgy lesz egyre magányosabb... sajnáljatok.
|
|
|
|
Bőrönd és Pit és Blog |
|
|
|
2009.01.09 21:25 |
|
|
Megjött a bőröndöm. Jipííí... Egészen egyben ért ide, a bor sem durrant szét. A kész kajáknak sajnos annyi ( pedig a fasírozottat meg akartam enni...), és a sajt is egészen érdekes alakúra gyúrmálódott át... de úgy tűnik minden jó. Végre vannak tiszta zoknijaim, és ami a legjobb: van borotvám! Már úgy néztem ki mint egy neandervölgyi... Pitcsoda bejelentkezett hozzám jövő hétvégére, meglátogat engem, úgyhogy csapunk egy görbe hétvégét. Jó lesz, sok dumálásra, röhögésre, és egymás oltására számítok. Ha minden igaz... kopp-kopp... sikerült megjavítani a néhányakat sújtó szörnyű gondot, hogy nem működött a blogom, mert nem volt elérhető. A másodlagos DNS rekord elbújt kicsit, és amíg kerestük addig szabotálta a blog működését, méghozzá egészen effektíven. De most már jó. Végül egy kis zene, találtam egy újabb tök jó Santana zenét: You are my kind, hallgasságtok egészséggel.
|
|
|
|
15 nap múlva hazajövök, és akkor elérem a felét a kintlétemnek. Akkor leszek 1 éve kinn, és még egy áll előttem. Bizonyos értelemben nagyon hosszú az egy év, máshonnan nézve pedig olyan rövid mint egy taps. 15 nap múlva megyek síelni. Alig várom, pedig nemrég volt egy hosszú szünetem a munkából, de máris mennék megint. Pont mint egy iskolás, aki szeptember 10-én már várja a téli szünetet. Sosem fogok felnőni... Még mindig nem ért ide a bőröndöm. Tegnap fölhívtam a repteret hogy mi van, de persze azon kívül, hogy pénteken jön, semmit nem mondtak. Amit meg persze nem hiszek el, hiszen a szerdát is úgy mondták, hogy biztos. Szerencsére találtam 2 tiszta zoknit (elbújtak a pólók mögé), úgyhogy hétvégéig kihúzom tiszta ruhával. De a borotvám hiánya igen fájó (leginkább a környezetem sínyli meg... már eléggé torzonborznak nézek ki...), és a csomagom tele van kajával, amik persze megromlanak, ha nincsen hidegen. Viszont ha hidegen van, akkor megfagy a bor, szétnyomja az üveget, és minden cuccom elázik... úgyhogy sehogy sem jó ez. A bőröndömet akarom, és a plédet akarom belőle, amit a lábam alá tehetek, amikor gépezek, mert így kényelmetlen. Rákaptam megint az olvasásra: elolvastam Orson Scott Cardtól az Ender's Shadow-t (az Ender's Game-t már korábban sikerült), és nagyon tetszett. Most éppen Anthony Horowitz-et olvasok... ilyen ifjúsági krimi, hasonló kicsit Wodehouse-hoz csak fiatalabbaknak szól, de a humora teljesen ugyanaz. Nálam fiatalabbak a célközönsége, de mivel lélekben gyerek maradtam, HP-t is 24 évesen olvastam, meg egyébként is kimaradt nekem, ezért most gyorsan magamévá teszem. Utána vár engem egy Dahl könyv angolul, néhány Rejtő könyv, amivel apám lepett meg karácsonyra, és Ágitól is kaptam 2 könyvet kölcsön, úgyhogy azokat is fölszippantom jól. Úgy tűnik most olvasós napok jönnek nekem. Emellett Julinak köszönhetően megismertem Santanat, és rájöttem, hogy ha nem magában ad elő, akkor még egész jó zenéje is lehet, úgyhogy most jó Santana zenékre vadászom szabadidőmben a neten. Egyelőre 3 vagy 4 szám van, amikbe beleszerettem, nézegessétek Ti is: - Into the Night (az első kedvenc, amivel megszerettem) - Just feel better- Put Your Lights On- Why don't you and IEgyelőre ennyi... van még, de ezek a legjobban bejövősek. Jó zenehallgatást.
|
|
|
|
Változások |
|
|
|
2009.01.07 16:21 |
|
|
Nem írtam fél éve. Sok oka van, hogy miért nem, eleinte tisztán lustaságból, utána el voltam havazva feladatokkal, és nem volt időm. Az utóbbi időben pedig azért nem, mert olyasmik történtek velem, amiket senkinek nem akartam elmondani. De ezekről később... vagy talán soha. Hogy mi történt velem ez alatt a fél év alatt? Azt nehéz ennek a blognak a keretei között leírni. Bizonyos értelemben semmi, továbbra is távol vagyok az otthontól, ugyanabban a gyárban csinálom ugyanazt, és kb ugyanaz történik velem napról-napra. Más értelemben viszont változtak a dolgok. Szegényebb lettem egy társsal, és gazdagabb sok tapasztalattal. (úgyhogy ilyen értelemben talán még messzebb vagyok az otthonomtól, mint ezelőtt fél évvel, pedig nem utaztam semerre) Néhány filozofikusabb gondolatot akartam még ide vetni magáról a változásról, meg arról, hogy néha milyen alattomosan lassan, szinte érzékelhetetlenül változik a világ is én is, máskor pedig milyen hirtelen. Az ember el sem hiszi, hogy 2 nap alatt hogy föl tud borulni az élete. Aki azt mondja, hogy egyetlen dolog nem változik soha a világon: a változás, az is téved. Mert az is változik. De aztán úgy döntöttem erről sem írok, mert olyan közhelyes. Nem igérem, hogy fél éven belül írok megint... akkor nem kell betartanom semmit. Most úgyis rengeteg megszegett ígéret nyomja a vállam, nem kell még egy. Kiegészítés: elveszett a bőröndöm a legutóbbi (jan 5-i) kiutazásomkor. Benne rakat ruhám, kajám, piám, borotvám, szappanom, meg minden. Elméletileg ma érkezik meg, de ha nem, akkor hétvégére nagy gondban leszek, legalábbis ruhaügyileg. Eddig még nem hívtak a reptérről...
|
|
|