Jelentem, újabb kütyüt vásároltam. Végre sikerült lecserélnem a laptopomat... mert bár a régi is teljesen jó volt még, de már eléggé kevés dologra tudtam használni, eljárt fölötte az idő. Úgyhogy így 3-4 év után átadta a stafétát egy újnak, az áldozat pedig: Fujitsu-Siemens Amilo Xi-3650. Már tavaly szeptemberben kinéztem magamnak, de persze Magyarországon nagyon sokáig nem lehetett kapni. Valamikor december legvégén került be először az árlistákba, de mostanra lehetett is kapni. Már hetekkel ezelőtt leveleztem az FSC hivatalos boltjából egy emberrel, és jól kioktatott, hogy ne is álmodjak egyedi konfigról, meg semmiről, meg majd szól, ha jön szállítmány... hát nem szólt, pedig vártam vagy 3 hetet. Utána máshol is megjelent az árlistákban, úgyhogy írtam leveleket, és végül egy helyről jött is válasz, megrendeltem, és a legutóbbi magyarországi látogatásomkor meg is vettem... egyetemben soksok más dologgal, pl: egér (tök jó rádiós, végre nincs kábel), bölcső a telefonnak, hordtok a telefonnak... meg minden. Szóval a lényeg, hogy megvettem... viszont mivel 18"-os, ezért kicsit nagyobb mint az átlag notebookok, úgyhogy táskát hozzá veszettül nehéz volt szerezni. Csak hétfő reggel találtam, soksok telefonálás után, és nem is pont méreteset, hanem 20"-os notebookhoz valót, ami azt jelenti, hogy az én "hatalmas" notebookom, amit addig tök nagynak láttam, hirtelen elvész a mégnagyobb táska egyik sarkában, és tök picinek tűnik. Pedig nagyon nagy, így az ölemben legalább 15cm-vel szélesebb mint a régi.
Ja, tényleg, még nem is meséltem a legutóbbi otthontartózkodásomról... nagy szaladgálás volt: lelátogattam apámhoz meg anyámhoz. Jött velem Juli is, be lett mutatva a családnak... szegény tökre izgult, hogy jajj mit fognak hozzá szólni, meg mit csinálnak vele. Persze semmi gond nem volt, minden szülőm degeszre tömött mindkettőnket, úgyhogy 3 kilóval nehezebben jutottunk vissza.
Ezután még haverokkal is találkoztunk, és ettünk egy jót a dzsungel nevű étteremben (Nyugatihoz közel). A kaja finom volt (bár nekem egy kicsit kevés, tudtam volna még enni), amit kiemelnék, hogy a pincérek extra kedvesek és nagyon figyelmesek, és a hangulata is a helynek nagyon eltalált.
Sikerült kipróbálni egy másik kütyüt is egyébként. Még a telefon vételekor vettem egy bluetoothos headsetet, mivel mindig vágytam egy olyanra, és gondoltam vezetéshez jó lesz... 1x már kipróbáltam csak úgy, hogy működik-e, de az nem olyan mint élőben. Most végre sikerült élőben kocsiban is kipróbálni... tök jó, nagyon kényelmes.

Régóta adós vagyok egy beszámolóval a síelésről, és már többen rágták a fülemet, hogy írjak róla. (nem csak kommentben) Írok hát...
Tehát január utolsó hetében voltunk síelni Ausztriában, és mivel unokatesóm is jött a férjével és a csöppséggel, ezért nekem is eléggé be kellett segíteni a cuccok cipelésébe, az én kocsimban utazott Grisa és a rakat cucc fele, és persze az én cuccom, és Juli is, a cuccával együtt. Odafelé az út mondhatni eseménytelen volt, gond nélkül odaértünk a szállásra. Nagyon nem akarom elnyújtani a mesélést, a lényeg, hogy első napon még tudtunk jól síelni (legalábbis fél nap, mert délután lementünk Wolfsbergbe), de utána rákezdte a hóesés, és egy éjszaka leesett vagy 50cm hó, úgyhogy a sípályára lejutás is gondokba ütközött (hólánchasználat szépségei), úgyhogy kedden csak fél napot sikerült síelni, szerdán már kicsit többet, csütörtökön meg buktam egy egészségeset, úgyhogy a vállam azóta is fáj. Orvos persze nem látott még, mert az minek, és azért ha lassan is, azért gyógyul, már föl tudom emelni bal kézzel is a kabátomat, és csak néha fáj nagyon.
A vezetés ilyenkor már eléggé nehézkes volt úgyhogy időnként átadtam Grisának a vezetést, hogy had pihenjen (akkor még arra gyanakodtunk, hogy csak meghúztam, de mivel már lassan egy hónapja fáj, valszeg valami komolyabb lehetett).
A haza jövetel már kicsit érdekesebb volt, mert végre élőben is kipróbálhattam, hogy milyen GPS-sel jönni (útközben be kellett mennünk Grisa szüleihez), és tök jó volt, nagyon ügyesen tervezett utat, rendesen, amerre egyébként is jönni kellett volna.
Innen már gondolom mindenki jól kitalálta, hogy vettem új kütyüt, méghozzá a telefonomat cseréltem le egy újabb/jobb/szebb cuccra, és abban van GPS is. A kiszemelt és elejtett áldozat: HTC Touch HD névre hallgat. Végülis a nagy felbontás (800x480), és a nagy LCD (3.8") miatt lett ez, mert így látom a GPS-t rendesen a kocsiban is (némelyik PNA-nak is kisebb a képernyője mint ennek).
Nagyon jó dolgok léteznek az ilyen WM6-os kütyükhöz, jelenleg már sikerült szinte mindent megszereznem hozzá, úgyhogy telefonként, GPS-ként, MP3 lejátszóként, videolejátszóként, játékgépként is használni tudom (és még sok egyéb), és mintent tud, ami szem-szájnak ingere. Szóval imádom!
Az egyetlen gondja, hogy az akkuja eléggé rövid ideig bírja, kb 2 nap alatt lemerül úgy hogy most még nyomkodom, SMS-t írok, és a napi munkábajárás során ő adja a zenét. Kíváncsi leszek, hogy a repülőút alatt hogy fogja bírni a filmlejátszást.
A síelés után egyébként szintén nem sok minden történt. Járok dolgozni mint mindig, rákaptam a tej+cerbona cuccokra megint, és próbálom túlélni az időszakot, mire haza jutok. (még 4 nap mostantól számítva )
Julinak egyébként tök jól ment a síelés... bár első nap megkötötte a vérszerződést a pályával, azután semmi gond nem történt. Ha a vállát nem forgatná, akkor tökéletes lenne. És tök bátor is, soha nem tudtam lehagyni nagyon (igaz nem is erőltettem, különösen a csütörtöki bukás után), mindig jött a nyomomban. Úgyhogy tök örülök neki, hogy végül csak eljött velem síelni.
(Mellesleg intézem az új laptop vásárlását is, de egyszerűen nem sikerül, sehol nem lehet kapni, amit akarok venni, mindenhonnan elhajtanak, hogy nincs, nem is lesz. Mármint szerencsésnek érzem magam, ha egyeltalán elhajtanak, a legtöbb helyről még csak válasz sem jön az érdeklődésemre.)

Holnap megyek haza végre valahára. Már csak másfél órát kell kibírnom itt a gyárban, és indulás. Másfél hétig nem fogtok hallani felőlem, mert ugye síelés is lesz. Nagyon várom már. Jön Csilla apró porontya is, kíváncsi vagyok hogyan fogja viselni az utazás megpróbáltatásait. Meg hogy hogy fogunk elférni, mert most sokan leszünk úgy tudom.
Ha addig nem írnék, akkor mindenkinek sok jót. Majd mesélek.
Ja, és azzal a héttel véget ér az első évem idekinn (pont a szabira esik a vége), azaz túl vagyok 52 hét külföldön.

Pénteken megérkezett Pitcsoda, úgyhogy a hétvégét az ő társaságában töltöttem el. Beszélgettünk nagyon sokat, meséltem neki az életem folyásáról, és ő is az övéről. Rég volt már utóljára, hogy ilyet tehettünk, ő is másik országban él, én is már jó ideje. Szombaton sétáltunk a belvárosban, voltunk a Hard Rock Cafe-ban (első alkalommal voltam, és nagyon jó volt. Olyan jól laktam, hogy még másnap reggel sem voltam éhes.), este pedig elvittem a Radisson hotel tetején levő (34. emelet) kilátó-bárba, ahonnan egész Oslot be lehet látni.
Vasárnap a közeli park, Songsvann (sétálás a jégen), Skótkocsma (sztéket ettem, finom volt) és Microbrueri (vagy mi a neve) volt soron. Hétfőn pedig hajnalban távozott, jó korán, már 3:30-kor kelni kellett, hogy elérje az első Flytoget-et.
Egész vasárnap és azt követő éjjelen esett a hó, ez alatt vagy 30cm lejött, (és még azóta is vagy 10 cm) úgyhogy most néhol ember magas hókazlak vannak mindenfelé... igazi barátnő-fürdető idő . Munkatársammal jól meg is állapítottuk, hogy ez teljesen csak ezért lett teremtve.
Még 3 napot kell kibírnom, és megyek haza, és jön a síelés... de jó lesz.
Ja, majd elfelejtettem. Tegnap este elindítottam a mosógépet, hogy akkor én most jól kimosok. Mindez olyan este 10 óra magasságában. Vártam... vártam hogy végezzen, de a korai kelés miatt kicsit elbóbiskoltam a könyvön, majd nagyon elbóbiskoltam... és végül ma reggel nagyon nem értettem, hogy miért nem feküdtem le rendesen. Miért égnek a lámpák, miért alszom egy könyvvel, meg ilyenek. Már a reggelimet csináltam éppen, amikor eszembe jutott, hogy jaaaa, én ki akartam teregetni még este... azért égett minden lámpa, azért nem akartam elaludni, ezért nem mostam még fogat sem este... csak olyan fáradt voltam, hogy teljesen elfelejtettem az egészet. Nem baj, a ruhának szerencsére nem lett baja...

Nehezen múlik ez a göthő. Mondjuk nem vagyok mintabeteg, ma is hajnali 3 után aludtam el, mert sürgősen el akartam olvasni az éppen befejezés előtt álló könyvet, és mivel már csak 80 oldal volt hátra (fél 1-kor), ezért kénytelen voltam elolvasni. Ezzel 6-ra emelkedett az idén elolvasott könyeim száma, és már el is kezdtem egy Rejtőt.
Még 8 nap.
Hallgassatok kellemes metálzenét:
Sentenced - Mourn
Silentium - Forever Sleep

Beteg vagyok. Pedig azt hittem, hogy most megúszom egy kis szipogással, meg némi "érzem hogy bújkál bennem valami"-vel, de nem. Tegnap este már eléggé kutyául voltam, láz meg minden, ma meg ugye munka volt megint, ez szépen betett, elég szarul vagyok. Persze internet ma sem volt, úgyhogy unatkoztam egész nap, pedig megígértem magamnak, hogy viszek be ilyen hordozható játékokat, de persze alig bírtam fölkelni, és így késve indultam, és így már nem volt időm bekészíteni a pendriveot.
Szörnyű, utálok beteg lenni.
De már csak 10 nap, sőt, ha holnap fölébredek már csak 9 nap, és mehetek haza.

A hétvégi aktivitásom egyelen szóval leírható: olvastam. És ez azt is jelenti: ezalatt a szemeim előtt megadták magukat, és enyémek lettek a következő könyvek: Anthony Horowitz: Homályos nyomok, Roald Dahl: Matilda (angolul), J.Goldenlane: Isteni balhé. Az azt megelőző héten pedig egy másik Horowitz könyv és az Ender's Shadow esett nekem áldozatul. Úgyhogy ez alatt az egy hét alatt többet olvastam, mint előtte 1 év alatt, ami egyrészt tök jó, másrészt szégyen. De nem fogok leállni, már elkezdtem mégegy J. Goldenlane-t, és az apámtól karácsonyra kapott 4 Rejtő könyvet is el akarom fogyasztani.
Ma pedig nagyon érdekes munkanapom volt (nem csináltam semmit), mivel nem volt internet... ami azt jelenti, hogy nem működött az általunk írt szoftver (licensz-szerver nem elérhető), ezt még meghackeltem, de semmi más céges honlap, vagy olyan program sem ment, ami bárhogyan is a céges vagy a világhálóhoz próbált volna kapcsolódni... szép látvány volt az iroda, mindenki játszott, olvasott, gitározott, szocializálódott... senki nem tudott dolgozni. Bele sem merek gondolni, hogy mennyi pénzbe került ez a gyárnak... és hogy ki fogja állni a cehhet.
17:22, és eleddig 3 ember emlékezett meg rólam. Azt gondoltam, hogy nem lesz sok, de ennél azért többre számítottam. Hiába, ahogy öregszik az ember, úgy lesz egyre magányosabb... sajnáljatok.